A BL harmadik selejtezőkörének nyitó meccsén az újbudaiak – a sorozat honlapjának tanúsága szerint – a vezetés megszerzése után három gólt kaptak, utána viszont négyszer is bevették a hazaiak kapuját, majd 5–4-ről a nagyszünetig 8–4-re húztak el.

A harmadik játékrészben Salamon Ferenc már harmadszor volt eredményes, Erdélyi Balázs triplájával pedig 13–5 lett az OSC javára. A végén valamelyest szépített az eredményen az orosz együttes, de a hétgólos siker a magyar csapat továbbjutását ígéri. A visszavágót szerdán játsszák az OSC újbudai uszodájában.

A BL 16 csapatos főtábláján alanyi jogon eleve ott van a címvédő Szolnok, az Eger pedig szabadkártyásként tagja a sorozat elitmezőnyének.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

SZPARTAK VOLGOGRÁD (orosz)–A-HÍD-OSC-ÚJBUDA 7–14 (3–5, 1–3, 1–4, 2–2)
Volgográd. V:
Rakovics (szerb), Schwartz (izraeli)
VOLGOGRÁD: Sztatszenko – Eszkov, Melentyev, Csesev 2, Krug, Asajev 1, Kaltyurin 1, Andrjukov, Sajkugyinov, Rudaj 1, Kiszeljev 1, Agarkov 1. Edző: Vlagyimir Karabutov
OSC: Bisztritsányi – Salamon 3, Erdélyi 3, Randjelovics, Ubovics 1, Tóth M., Drasko Brguljan 1. Csere: Gór-Nagy, Kovács G. 2, Hegedüs 1, Bundschuh 1, Seman 2. Edző: Petik Attila
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 11/7
Ötméteres: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Csesev (27.), Kaltyurin (32.)
MESTERMÉRLEG
Petik Attila:
– Nem indult simán a meccs, az elején az oroszok megkapták a fórokat, és éltek is velük. Ekkor időkéréssel igyekeztünk megzavarni őket, továbbá próbáltunk váltani. Hátul stabilabbak lettünk, s ennek köszönhetően elöl is pontosabbakká váltunk, megúszásokból, illetve távoli lövésekből is eredményesek voltunk. Mi is belőttük az előnyöket, s a fiúk is megnyugodtak. Abszolút nem számítottam ekkora különbségre, nagyon szoros meccsre készültünk, viszont jó, hogy magabiztos előnyt harcoltunk ki. A negyedik negyedben sem engedtünk ki, nem akartuk közelebb engedni őket. A hétgólos fór sem tehet kényelmessé minket a visszavágóra, mert erőltetett menetben vagyunk: nem ülhetünk le, játszani kell a saját játékunkat.

További eredmények
CN Marseille (francia)–Jadran Hercegnovi (montenegró) 6–7
An Brescia (olasz)–Szintyez Kazany (orosz) 11–9
Crvena zvezda (szerb)–CN Sabadell (spanyol) 6–6