Az utolsó akadály előtt áll a női vízilabda-válogatott

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 07:17
Továbbra sem kedveli a szétlövést, de nagyon jól védi az ötmétereseket Magyari Alda – a koncentrációhoz és a ritmusérzékhez a dobolás is hozzájárul (Fotó: MVLSZ/Kovács Anikó)
Az olimpiai címvédő Egyesült Államokkal találkozik a péntek délutáni világbajnoki döntőben női vízilabda-válogatottunk, amely Magyari Alda szerint még többre képes annál, amit eddig mutatott.

Egyetlen lépcsőfok választja el női vízilabda-válogatottunkat attól, hogy 1994 és 2005 után harmadszor érjen fel a csúcsra világbajnokságon – éppen a legmagasabb, legnehezebben megugorható lépcsőfok. Az olimpiai címvédő amerikaiak Dohában visszaülnének a trónra, miután sorozatban négy vb-cím után Fukuokában a négy közé sem jutottak be, és hát köztudott, hogy a sebzett vadnál nincs veszélyesebb.

 

 Az Egyesült Államok válogatottja az elmúlt évtizedben több lépéssel a mezőny előtt járt, egymás után három olimpiát és négy világbajnokságot nyert. Az elképesztő sorozat a tavalyi világbajnokságon szakadt meg, miután a negyeddöntőben az olaszok kiejtették az amerikaiakat, akik a mieink elleni szétlövéses sikerrel lettek ötödikek. Adam Krikorian együttese generációváltáson esik át, ami nem zökkenőmentes, egyelőre a rutinosabb játékosok tolják a szekeret – ilyen a csapatkapitány Maggie Steffens is. A közelmúltban kétszer is legyőztük az amerikaiakat, de a 2022-es vb-döntő végén ők örülhettek.

Ellenfélnéző: Visszaülnének a trónra az amerikaiak

Az idei világbajnokságon viszont a magyar csapat is megmutatta oroszlánkörmeit, és ez akkor is igaz, ha netán elveszíti a péntek délutáni döntőt. Vegyük csak sorra, mert érdemes: a könnyed „bemelegítés” után az Ausztrália elleni csoportrangadón négygólos győzelem, az egyenes kieséses szakaszban szétlövéses siker a világ- és Európa-bajnok hollandok, majd az Eb-bronzérmes görögök ellen. Időközben ráadásul olimpiai kvóta is került a tarisznyába, ám mivel a vb nem egyenlő a kvalifikációs tornával, a mieink sem érték be azzal, hogy kiharcolták a párizsi indulást. Az érem már megvan, de miért ne vihetnék haza a legfényesebbet?

Egyébként is van némi elintéznivalónk az amerikaiakkal, elvégre a két évvel ezelőtti fináléban „udvariatlan” vendégek voltak a Margitszigeten, elhappolták előlünk az aranyat. Ha a Hajós uszodáéhoz nem is hasonlítható a hangulat, a dohai Aspire Dome-ban is otthon érezhetik magukat a lányok, a szurkolók már a hollandok és a görögök ellen is megmutatták, milyen a magyar virtus. Akár Magyari Alda is adhatná az ütemet, hiszen úgy tartják, rendszeresen végez dobedzéseket – a ritmusérzék sokat segít az ötmétereseknél, kérdezzék csak meg Vogel Somát!

Mindig nehéz mérkőzést játszunk az amerikaiakkal, biztos vagyok benne, hogy ezúttal sem lesz másképp. Azt érzem, hogy mindegy, melyik válogatott jön velünk szembe, bármelyiket képesek vagyunk legyőzni.
NS-vélemény: SZILÁGYI Dorottya, a magyar válogatott szélsője

„Azért még mindig nem a kedvencem a szétlövés, de örülök, hogy mindkétszer védtem ötméterest, és hozzájárultam a győzelemhez – mondta Magyari Alda, aki társaihoz hasonlóan magára talált az Európa-bajnokság után, bravúrjaival tartást adott a csapatnak a nehéz pillanatokban. – A hollandok és a görögök ellen is beleadtunk mindent, tudtuk, hogy a védekezés az elsődleges, utána jöhet a támadás. Továbbra is így kell játszanunk, nem azzal fogjuk megnyerni a döntőt, hogy tizennyolc gólt lövünk – kapjunk minél kevesebbet, és szerezzünk eggyel többet, mint az ellenfél! Az amerikaiak nem jutottak elődöntőbe az előző vébén, ők is éhesek az aranyéremre, de még maradt bennünk tartalék, amit nem szabad magunkban hagynunk. Annyi munkát tettünk az egészbe, hogy megérdemelnénk a győzelmet, szeretnénk is visszavágni a budapesti döntőért, mégis úgy kell vízbe ugranunk, hogy élvezzük a játékot. Nehéz mérkőzésre számítok, de semmit sem adunk ingyen az amerikaiaknak!

Annyi bizonyos, hogy a riválisnak van nagyobb veszítenivalója, és bár világbajnoki döntőben nem könnyű felszabadultan játszani, azért a kvótaszerzéssel nagy kő esett le a magyar játékosok szívéről. A siker receptjét ismeri a Cseh Sándor, Mihók Attila kettős, jó lenne a hatodik ellenfelünket is tíz gól alatt tartani – ha pedig ismét szétlövésre kerülne a sor, nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékünkben.

Biztosra veszem, hogy az ame­rikaiaknak a presztízs miatt is fontos a döntő, mert a fukuokai világbajnokság nem úgy alakult, ahogy tervezték. Talán kevesebb sztárjátékos alkotja a keretüket, mint korábban, ami érződik a támadójátékukon, hátul viszont sokkal stabilabbak, precízebbek. A mieinknek is nagyon jól kell védekezniük, ha a budapesti vébédöntőhöz hasonló lesz a mérkőzés képe, lehet esé­lyük a bravúrra, amiről január közepén még álmodni sem mertünk. A jó sportolót nem nyomja agyon a teher, sőt, inkább feldobja a lehetőség, hogy nagyot alkothat. Ha döntet­lennel ér véget a rendes játékidő, biztosan az amerikaiakon lesz a nyomás.
NS-szakértő:PETROVICS Mátyás az FTC női vízilabda-utánpótlás szakmai vezetője, az M4 Sport szakértője

 

VÍZILABDA, NŐK
DÖNTŐ
15.30: Egyesült Államok–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik