Férfi vízi ob I: megvan az idény második edzőváltása

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 10:48
null
Zlatko Rakonjac vette át a Pécs irányítását
Török Viktor helyett a csapat korábbi játékosa, Zlatko Rakonjac ül le a férfi vízilabda ob I-ben kilenc mérkőzés után utolsó helyen álló PVSK-Mecsek Füszért kispadjára.

 

Megtörtént a második edzőváltás az élvonalbeli férfibajnokságban: azután, hogy Szentesen Kis Gábor ült le Komlósi Péter helyére, Pécsen döntöttek úgy, hogy másik szakemberre bízzák a csapatot. Török Viktor helyett a klub korábbi játékosa, az eddig utánpótlásedzőként dolgozó Zlatko Rakonjac lett a vezetőedző.

„Olyan edzőt kerestünk, aki pécsi kötődésű, jól ismeri a helyi vízilabda körülményeit, nem utolsósorban ismeri a játékosokat és edzőinket is. Ez nem úgy működik, mint más labdajátéknál, a vízilabdában nem sok olyan tréner van, akit bajnokság közben szerződtetni lehet. Úgy gondolom, és az elnökségnek is ez a véleménye, hogy a jelen helyzetben szakmailag és emberileg is ez volt a legmegfelelőbb döntés”      – nyilatkozta De Blasio Domenico szakosztályvezető a klub honlapján.

A pécsiek a tabella utolsó, 14. helyén állnak, és a Kaposváron szerzett bravúrpontjuk az egyetlen, amit kilenc forduló alatt fel tudnak mutatni. Közben kikaptak a KSI-től és a Szentestől is, ha innen nézzük, érthető az edzőváltás, azonban az sem mellékes tény, hogy az előző idényt a 11. helyen záró együttesből meghatározó játékosok távoztak (Dubinák Szabolcs Miskolcra, Gaszt Roland az OSC-hez, Csorba Tamás Szentesre), érkező pedig nem volt, így sokkal többet nem is lehetett várni a csapattól. Török Viktor abból főzött, amiből lehetett, és ezzel Zlatko Rakonjac sem lesz másképp.

A FÉRFI VÍZILABDA OB I ÁLLÁSA
1. FTC 9 9 156– 66 +90 27
2. Vasas 9 8 1 131– 85 +46 24
3. BVSC 9 8 1 122– 86 +36 24
4. OSC 10 8 2 145– 98 +47 24
5. Szolnok 10 8 2 122– 84 +38 24
6. Honvéd 9 7 2 97– 68 +29 21
7. Kaposvár 9 4 1 4 98–105 –7 13
8. Szeged 9 3 6 88–120 –32 9
9. Miskolc 9 2 7 78–109 –31 6
10. Szentes 9 2 7 75–109 –34 6
11. UVSE 9 2 7 68–112 –44 6
12. Eger 9 1 8 90–110 –20 3
13. KSI 9 1 8 69–134 –65 3
14. Pécs 9 1 8 71–124 –53 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik