Vízilabda: Ekler Zsombor szerint még több van a Honvédban

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 09:12
null
Fiatal a csapat, Ekler Zsombor szerint rövid idő alatt rengeteget fejlődhetnek (Fotó: Koncz Márton)
Az Ekler testvérek tolják a megfiatalított Honvéd szekerét a férfi vízilabda ob I-ben és az Eurokupában – a junior-világbajnok Zsombor szerint jó érzés, hogy számítanak rájuk, bíznak bennük a csapattársak.

 

Némi olajozás után a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjében beindult a Honvéd gépezete, amelynek motorja Ekler Zsombor és Bendegúz volt – az athéni tornán ketten együtt 34 gólt vállaltak a csapat 56 találatából. Noha a Bajnokok Ligájában nem sikerült kiharcolni a főtáblára kerülést, a második számú nemzetközi kupasorozatban továbbjutott Szivós Márton együttese, miután veretlenül nyerte meg selejtezőcsoportját. Az említett gépezetet már az idény elején csúcsra kell járatni, elvégre dübörög a bajnokság, december elejéig „lezavarják” az alapszakaszt, ráadásul a hétvégén az Eurokupa csoportköre is elkezdődik.

Az Eurokupa selejtezőjében már közel voltunk ahhoz a formához, amelyet az előző idény végén a Vasas elleni bronzpárharcban mutattunk, de még ennél is több van a csapatban. Fiatalok vagyunk, rövid idő alatt egyénileg és csapatszinten is rengeteget fejlődhetünk– mondta lapunknak a junior-világbajnok Ekler Zsombor, aki hétfőn töltötte be 20. életévét.– Ha olyan teljesítményt nyújtottunk volna a Bajnokok Ligája selejtezőjében, mint az Eurokupában, akkor talán most a BL csoportkörében lennénk, de ez már a múlt, és tanultunk a hibáinkból – ennek eredménye, hogy Görögországban jól szerepeltünk. A hannoveri tornán még megilletődötten játszottunk, mert mégiscsak az elitsorozatban harcoltunk a főtáblára jutásért, nem voltunk eléggé türelmesek,ráadásul a Magyar Kupa után kissé szokatlan volt az öt méterrel hosszabb pálya. A felkészülésünk viszont jól sikerült, bírjuk erővel a fokozott terhelést,az Eurokupa-selejtezőben úgy használtuk ki a fiatalos lendületünket, hogy közben már egyáltalán nem kapkodtunk támadásban.

A két rutinos klasszis, Hosnyánszky Norbert és Decker Attila visszavonulása után valóban tovább fiatalodott a Honvéd, ám vezéregyéniségekből így sincs hiány. Ekler Zsombor és testvére, a három évvel idősebb Bendegúz jó (játék)kapcsolata a csapat előnyére válik, és a többiekkel is kitűnő az összhang, motivált a társaság. Azért persze olykor Szivós Márton intelmeire is szükség van...

„Nagyon figyel rá, hogy ne bízzuk el magunkat, ahogy mondta, nem adhatjuk egy szint alá, fáradtság ide vagy oda,taktikailagfegyelmezetten kell játszanunk– utalt Ekler a szombati Szeged elleni győztes bajnoki (9–7) elhíresült első időkérésére, amikor Szivós a Csupasz pisztoly című klasszikusból idézve rázta fel játékosait.–A képességünk megvan ahhoz, hogy megvalósítsuk az elképzeléseket, de gyorsabban kell gondolkodnunk, hogy jól reagáljunk az ellenfél játékára.Szóba került a vezérszerep az öltözőben, igazából már az előző idényben sok gólt lőttünk Bendével, de valahogyan el kell jutni a helyzetekig, amiben minden csapattársunknak fontos szerepe van. Mivel egy oldalon játszunk, ritkán szoktuk egymást kiszolgálni, viszont ha tudunk, természetesen segítünk egymásnak, ahogyan a többieknek is – nagyon jó érzés, hogy számítanak ránk, bíznak bennünk.”

Magasra tette a lécet az előző idényben bajnoki bronzérmes Honvéd, de a mutatott játék és az eddigi eredmények láttán aligha lenne nagy meglepetés, ha ismét dobogóra állhatna Szivós Márton csapata. Ekler Zsombor szerint nemcsak a bajnokságban lehet reális cél a négy közé jutás, hanem az Eurokupában is, amelynek csoportkörében a címvédő Vasassal, a görög Apollón Szmirnisszel, valamint az olasz Savonával találkozik a Honvéd.

„Nagyon nehéz lesz kiharcolni a csoportelsőséget, de képesek vagyunk rá– hangsúlyozta Ekler Zsombor.– Az előző idényben is az volt az erősségünk, hogy mindig az előttünk álló akadályra koncentráltunk, mert ha előretekintünk, akkor esélyesként is nagyot bukhatunk. Hasonlóan gondolkozom a saját pályafutásomról is: egyelőre a jelenlegi évaddal foglalkozom, örülök, hogy nagy célokért küzdhetek a Honvéddal, és remélem, hogy ez még csak a kezdet, mert az út elején járok.

Méghozzá kétségkívül a helyes út elején.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik