OSC: A sok változás nagyon inspirál – Varga Dániel

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.09.02. 08:10
null
A megújuló OSC vezetőedzője továbbra is a döntőket célozza meg (Fotó: Árvai Károly)
Jelentősen átalakult az újbudai csapat játékoskerete és szakmai stábja a nyáron, de Varga Dániel vezetőedző maradt, és továbbra is rendkívül motivált.

 

– Gyakorlatilag csak az nem változott, hogy a Kondorosi úton beszélgetünk, egyébként a vízben és a parton is más arcokat láthatunk. Hogyan foglalná össze a változásokat?
– Lezárult egy hároméves korszak, amely valamennyire tervezett volt. Nem tudtuk, hogy pontosan meddig fog tartani, azt viszont tudtuk, hogy egyszer véget ér, és akkor más összetételben kell elkezdeni a munkát – mondta lapunknak Varga Dániel, a Genesys OSC Újbuda vezetőedzője. – Megújulás, ezt nyugodtan mondhatom, egyrészt a játékosok miatt, másrészt a stábbeli változások miatt is, hiszen Kovács Robi lett a másodedző, Kardos István pedig Kósz Zolit váltotta kapusedzőként. Egyébként sem kellett a szomszédba mennem motivációért, de a sok változás nagyon inspirál.

Milyen elvek szerint alakult ki az új keret?
– Mentalitás és potenciál – ez volt a két legfontosabb szempont. Csak olyan játékosokkal szerettem volna dolgozni, akik itt akarnak lenni, sokat tudnak dolgozni, és mind intellektuálisan, mind érzelmileg beleillenek a kultúránkba. Olyan játékosokat szerettem volna, akik nemcsak hosszú távon, hanem rövid távon is jó teljesítményt tudnak nyújtani. Ezek volt az alapvető célok, és ennek megfelelően választottunk játékosokat.

Az előző évekkel ellentétben lesznek légiósok is. Milyenek a benyomásai Simone Rossiról és Lars ten Broekról?
– Mind a ketten beleillenek az említett kettős meghatározásba. Nyolcadik hete dolgozunk együtt, Larsban és Simonéban is ég a tűz, örülnek, hogy itt lehetnek, szinte napról napra látszik rajtuk a fejlődés – az egyéni játékukban is, és abban is, ahogyan integrálódnak a csapatba.

Az új csapatban nincs balkezes, mennyire kellett emiatt változtatni a taktikán?
– Kicsit más a vízilabda, van előnye annak, hogy jobbkezes van a jobb oldalon, de összességében nehezebb lesz így játszani. Mint ahogyan a többi változás, ez is nagyon inspirál engem és Robit is, valamennyire meg kell változtatnunk a játékunkat, de megpróbáljuk az előnyünkre fordítani a helyzetet.

Hol tartanak most a felkészülési mérkőzések és a Magyar Kupa sikerrel megvívott negyeddöntős párharca alapján?
– Az edzőmeccseink nagyon hullámzóan sikerülnek, de ezzel nincs semmi gond, a hullámzásra egyébként is számítok a csapattól az idény során, mert fiatal a társaság, és sok az új játékos. Megvolt a hullámzás a két Magyar Kupa-mérkőzésen is, a Szőnyi úti kilenc-kilences döntetlen után a szolnoki hétgólos győzelem olyan előrehaladott formát mutatott, ahol még nem tartunk stabilan, de megmutatta, hogy hihetetlen potenciál van a csapatban. Ha lejátszanánk még öt meccset a Szolnokkal, biztos, hogy mindegyik szorosabb lenne a legutóbbinál.

Ha már említette a potenciált, hová juthat el az új OSC?
– Nehéz megmondani... Azt gondolom, hogy a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, utána viszont van egy elég erős csoport a másodiktól a hatodik helyig, amelyből az ötödik és a hatodik nagyon csalódott lesz, de valószínűleg a negyedik is. Éppen ezért érmet szeretnénk, kivívni jövőre is a Bajnokok Ligája-indulást, de a csapat képes a döntőbe jutásra is.

Egy érmet már biztosan szereznek, hiszen ott vannak a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjében. Az elődöntőben a Vasassal találkoznak – mire számít a Margitszigeten?
– Nagyon jó esély nekünk, hogy ilyen rövid idő alatt is szép eredményt érjünk el, önmagában az is örömteli, hogy a négy között vagyunk. Viszont most, hogy itt vagyunk, tovább szőjük a terveinket, és mindenképpen döntőbe szeretnénk jutni!

Genesys OSC Újbuda 2023–2024
Távozott: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián (mindkettő CN Marseille, francia), Bundschuh Erik, Csacsovszky Erik (mindkettő BVSC-Zugló), Burián Gergely, Dala Döme, Lévai Márton (mindhárom A-Híd Vasas­Plaket), Szűcs Dániel (?)
Érkezett: Baksa Benedek, Grieszbacher Márk (mindkettő Tigra-ZF-Eger), Gaszt Roland (Pécsi VSK-Mecsek Füszért), Simone Rossi (olasz; CC Ortigia, olasz), Szalai Péter (KSI SE), Lars ten Broek (holland; Polar Bears, holland)
Strandidőben jön a négyes döntő
Szombaton és vasárnap a Hajós uszodában rendezik meg a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, a jóslatok szerint remek időben, így minden adva van, hogy hasonló élménnyel gazdagodjunk, mint a három évvel ezelőtti nyári kupasorozat végjátékában. A négy legerősebb csapat jutott be a négyes döntőbe, a Vasas az OSC-vel, a Honvéd a címvédő FTC-vel csap össze szombaton, vagyis megismétlődik a májusi bajnoki elődöntő párosítása. A mérkőzéseket 25 méteres pályán játsszák, ami jóval gyorsabb és gólokban gazdagabb játékot ígér. Vasárnap csak a döntőt rendezik meg, a harmadik helyért nem játszanak, az elődöntő vesztesei bronzérmesek lesznek.


BENU MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ (HAJÓS USZODA)
ELŐDÖNTŐ
Szombat, 17.30:
A-Híd VasasPlaket–Genesys OSC Újbuda
Szombat, 20.00:
Endo Plus Service-Honvéd–FTC-Telekom
Vasárnap, 18.00:
döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik