Férfi vízilabda Ek: gólzáporos Vasas-győzelem a rajton

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 22:02
null
Hét góllal nyert a Vasas (Fotó: Árvai Károly)
A Vasas 18–11-re legyőzte a spanyol Matarót a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének pénteki első fordulójában, a Szőnyi úton.

 

VASTAPS FOGADTA a címvédő Vasast a férfi vízilabda Eurokupa budapesti selejtezőtornáján.

Szlobodan Nikics együttese a spanyol Mataró ellen kezdte el szereplését a második számú nemzetközi kupasorozatban, a szervezők pedig megadták a módját a bemutatásnak: a Laky uszoda sötétbe borult, a vízen fényjáték fokozta a hangulatot.

Az angyalföldi szimpatizánsok szokásukhoz híven „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” érkeztek, csapatuk pedig több hangszeren játszott, és a 4–4-es első negyed után sorozatban három gólt szerezve ellépett riválisától. Nikola Dedovicstól honfitársa, Szava Randjelovics vette át a karmesteri pálcát, aki blokkja után gólpasszt adott, majd a következő támadást pontos átlövéssel zárta le, időt is kértek a spanyolok. A látványos gólokat szerző Hugo Castrót nem tudta féken tartani a Vasas, és miután két perc alatt egyenlített a Mataró, Szlobodan Nikics beküldte melegíteni Mizsei Mártont.

Beállnia viszont nem kellett, Lévai Márton ugyanis elkapta a fonalat a kapuban, a térfélcsere után ötméterest is hárított. Rendezetlen védelem ellen nagyon ment a Vasasnak, amely gyors gólokkal megtörte vetélytársa ellenállását, a 7–0-s rohanás eldöntötte a nyitott kérdéseket. „Játszik a Vasas!” – skandálta a tábor, ráadásul igencsak jól játszott, és 18–11-es győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A szintén Budapesten vízbe ugró BVSC és az athéni csoportban szereplő Honvéd is német riválist győzött le, a Szolnok viszont nagy csatában kikapott a rendező francia Tourcoing-től.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA
SELEJTEZŐEUROKUPA, FÉRFIAK, SELEJTEZŐ
B-csoport (Laky uszoda).
A-Híd VasasPlaket–CN Mataró (spanyol) 18–11
(4–4, 7–3, 6–1, 1–3). G: Burián 4, Dedovics, Konarik, Sz. Rasovics 3-3, Batizi 2, Bedő, Lakatos, Randjelovics, ill. Castro 4, Ivajlov, Negus 2-2, O. Aguirre, Flaque, Magrina.
BVSC-Zugló–Ludwigsburg (német) 17–12 (4–3, 6–3, 3–4, 4–2). G: Gál D. 4, Csacsovszky E., Csapó M., Kovács P., Mészáros Cs., Mészáros M. 2-2, Bundschuh, Gyárfás, Tátrai D., ill. Bauer 4, Ruggeri 3, Blazevic, Prieto 2-2, Dolz.
C-csoport (Tourcoing). Tourcoing (francia)–Szolnoki Dózsa Praktiker 12–10 (3–2, 3–4, 2–2, 4–2). G: Kujacic, Marzuki 3-3, Draskovics, Zivkovic 2-2, Canone, Milicsics, ill. Pásztor M., Vismeg Zs. 3-3, Pető A. 2, Jansik D., Szeghalmi.
E-csoport (Athén). Endo Plus Service-Honvéd–White Sharks Hannover (német) 13–6 (5–3, 3–2, 2–1, 3–0). G: Ekler Zs. 5, Ekler B. 4, Sugár 2, Simon H., Vadovics V., ill. F. Rotermund, Stankovic 2-2, Grosse, J. Rotermund

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik