Bíró Attila női pólósaink vb-negyeddöntője előtt: „Nyugodtak vagyunk, mint egy vadállat”

Vágólapra másolva!
2023.07.24. 07:44
null
Bíró Attila szerint a csoportkörben sikerélményeket szereztek játékosai, akik éppen annyira izgatottak a negyeddöntő előtt, amennyire szükséges (Fotó: MTI)
Bíró Attila szövetségi kapitány szerint női válogatottunk kezd befutni a világbajnokságra, és reméli, a hétfői, spanyolok elleni negyeddöntőre (kezdés: 12.30, élőben az NSO-n) teljesen meg is érkezik.

 

– A csoportkör utolsó mérkőzése után azt mondta, jobban várja a hollandok és az amerikaiak elleni kétkapuzást, mint azt a találkozót. Hogyan sikerültek a edzőmeccsek?
– Jobb meccseket vívtunk a hollandokkal és az amerikaiakkal, mintha mondjuk a dél-afrikaiakkal nyolcaddöntőztünk volna, százszor többet számított ez a két alkalom – mondta a Nemzeti Sportnak Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vasárnap délben a csapat szállásán. – Az amerikaiakkal egy teljes, négy negyedből álló mérkőzést is játszottunk, a hollandokkal kevesebbet gyakoroltunk, de mindegyik jól sikerült, úgyhogy optimista vagyok, és úgy látom, kezdünk megérkezni a világbajnokságra – remélem, a hétfői negyeddöntőre teljesen meg is érkezünk. Ha úgy játszunk a spanyolok ellen, mint az amerikaiak ellen, akkor továbbjutunk.

Ellenfélnéző – Spanyolország
Tíz éve Barcelonában felért a csúcsra a spanyol válogatott, ám azóta minden világbajnokságon az Egyesült Államok akadályozta meg ebben – 2015-ben és tavaly már a negyeddöntőben, 2017-ben és 2019-ben a döntőben. Az idén az utóbbi forgatókönyv valósulhat meg, feltéve, ha eljut odáig Miguel Oca együttese, amelynek már a négy közé jutásért sem lesz könnyű dolga, jóllehet az elmúlt évtizedben nem kapott ki nagy világverseny egyenes kieséses szakaszában a magyar válogatottól. A csoportkörben egygólos vereséggel kezdtek a spanyolok, pedig a hollandok ellen jól védekeztek, három negyeden át lépéselőnyben voltak, de a végjátékban a Dunaújvárosban légióskodó Laura Aarts megbabonázta őket. Mégis ebből a találkozóból érdemes kiindulnunk, ha a regnáló Európa-bajnok formáját vizsgáljuk, hiszen a kvartett másik két együttese, Izrael és Kazahsztán nem tanúsított nagy ellenállást, és Franciaország sem jelentett akadályt a nyolc közé jutásért. Nem meglepő, hogy a mezőnyben a spanyolok szerezték a legtöbb centergólt a tornán, a 16 találatot ráadásul 24 lövésből érték el, ami kimagasló, 67 százalékos hatékonyságot jelent. A világklasszis centerek közül ezúttal Paula Leitón viszi a pálmát, míg a házi góllövőlistát Judith Forca vezeti 11 góllal. Anni Espar valódi vezére az együttesnek, a csapatkapitány Pili Pena 37 évesen is elnyűhetetlen, és akkor még nem szóltunk a 2004-es születésű Elena Ruizról, aki ha „fejben” is megérkezik a világbajnokságra, csodafegyvere lehet a spanyol válogatottnak. De reméljük, nem lesz az.

– Gyakorlatilag a felkészülés kezdete óta erre a hétre és elsőként erre a mérkőzésre igyekezett kihegyezni a formát. Hogyan sikerült?
– Ott vagyunk, ahol lennünk kell. Biztosan nem vagyunk hátrányban senkivel szemben, fizikailag, taktikailag és mentálisan sincs lemaradásunk. Mindent tudnak a lányok, ami a spanyolok legyőzéséhez kell. Egyébként teljesen mindegy, hogy most a spanyolok jönnek, semmivel sem lett volna könnyebb egy másik ellenfél.

– Előzetesen számított rá, hogy a hollandok elkapják a spanyolokat a csoportkörben, és velük találkozunk?
– Igen, a spanyolokat vártam ellenfélnek, a holland–spanyol mérkőzéseknek van egy olyan sajátosságuk, hogy tízből nyolcszor a hollandok nyernek. Nem történt meglepetés, megverjük őket, aztán megyünk tovább! Ez is csak egy meccs, ha nyerünk, akkor sem történik még nagy dolog, mert nem érünk még oda, ahová szeretnénk, ha pedig kikapunk, akkor sem történik olyan értelemben tragédia, hogy még van lehetőség a kvótaszerzésre.

– Azért a spanyolok ellen nem fényes a mérlegünk...
– A nyolc negyeddöntős csapatból hatnak van reális esélye arra, hogy odaérjen a végére, az olaszokat és a kanadaiakat kivéve, akik egy meccsen biztosan meg tudnak verni bárkit, de két-három mérkőzésen már nem. Ilyen értelemben mindegy, kivel találkozunk, nincsen múlt, nincsen jövő, csak a jelennel foglalkozunk, abban pedig jól állunk.

– Mentálisan milyen állapotban van a csapat?
– Nyugodtak vagyunk, mint egy vadállat. Annyira vagyunk izgatottak, mint amennyire kell, nem ez az első negyeddöntőnk világversenyen. Lehet, hogy egy-két kevésbé tapasztalt játékosunkban van még némi izgalom, de majd ők is levetkőzik. Mindenki játszott a világbajnokságon, mindenkinek volt sikerélménye, mindenki bizonyította, hogy itt van a helye ebben a csapatban. Azt a fajta készülődést, amit egy ilyen mérkőzés igényel, személy szerint nagyon élvezem – a videózásokkal, a közös csapatépítő programokkal együtt. Állunk elébe bárminek, ami következik!


VIZES VB, FUKUOKA
VÍZILABDA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
8.00:
Egyesült Államok–Olaszország
9.30: Hollandia–Kanada
11.00: Görögország–Ausztrália
12.30: MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik