Női vízi: Végre elhittük, hogy bárkit legyőzhetünk – Gurisatti Gréta

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2022.11.08. 10:14
null
A döntőben nüánszokon múlt, hogy ne Gurisatti Gréta (4) és a magyar csapat sikerével érjen véget a torna (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A világligában ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott alapembere, Gurisatti Gréta szerint a vártnál gyengébben sikerült Európa-bajnokság után sérült a játékosok önbecsülése, de Tenerifén megmutatták, hogy mire képesek valójában.

Karnyújtásnyira volt a trófeától, de az ezüstéremnek is tudott örülni a magyar női vízilabda-válogatott a világliga döntőjét követően, amelyet 11–11-es rendes játékidő után ötméteresekkel nyert meg az Európa-bajnok spanyol együttes. A mieink az utolsó másodpercben Gurisatti Gréta góljával egyenlítettek, ám a szétlövést a rivális bírta jobban idegekkel, a tizedik párban Martina Terre bravúrral – és némi szerencsével – védte Gurisatti ötösét.

„Vegyes érzések kavarognak bennünk, mert nagyon közel voltunk az aranyéremhez, ami szintlépést jelentett volna nekünk, de a játékunkra büszkék lehetünk – mondta lapunknak Gurisatti Gréta a végletekig kiélezett döntő után. – Sportolóként minden meccset meg akarunk nyerni, és a döntőben nüánszokon múlott a siker, ezért bőven van hiányérzetünk. Ha nem Tenerifén, telt házas spanyol közönség előtt rendezik meg a mérkőzést, talán más eredmény született volna, olyat például még életemben nem láttam, hogy egy videózás után megítélt piros lap után mégis visszatérhet a kiállított játékos. A következő támadásból kétgólos hátrányba kerültünk, de innen is fel tudtunk állni, ami korábban nem volt jellemző a csapatra. Nagyon összetartó a társaság, és mentálisan is egyre erősebbek vagyunk, végre elhittük, hogy bárkit legyőzhetünk.”

A tenerifei tornán mérkőzésről mérkőzésre érettebb játékot mutatott a magyar válogatott, amelyben ezúttal a fiatalokra is fontos szerep hárult, ők pedig éltek is a bizalommal. Gurisatti Gréta szerint a vártnál gyengébben sikerült Európa-bajnokság után nagy bizonyítási vágy dolgozott a csapatban.

„Megtaláltuk az egyensúlyt a rutinos vízilabdázók és a fiatalok között, és játékban is sokat léptünk előre” – hangsúlyozta a Ferencváros és a válogatott kiválósága.– Minket, rutinosabb játékosokat már jobban ismernek az ellenfelek, így az újoncok előtt több lövőhelyzet adódott, amelyeket jól használtak ki. Gyorsan befogadtuk őket, és bízunk bennük, ennek is köszönhető, hogy támadásban és védekezésben is nagybetűs csapatként játszottunk. Az Európa-bajnokság után nemcsak az ötödik hely miatt volt hiányérzetünk, hanem a teljesítményünk miatt is, megsérült az önbecsülésünk, bizonyítani akartunk, hogy ennél többre vagyunk képesek. Úgy érzem, sikerült szépen lezárnunk a válogatott idényt.”

Női válogatottunk az olimpiai és világbajnoki címvédő Egyesült Államokat is legyőzte Tenerifén (10–9), az amerikaiak 2013 óta először szenvedtek vereséget nagy világverseny egyenes kieséses szakaszában.

„Sokáig emlékezetes maradt az amerikaiak elleni elődöntő, jó egy évben belül másodszor nyertünk ellenük, talán már kezdik érezni, hogy ők sem sebezhetetlenek” – mosolygott Gurisatti.– A vébé után idén már másodszor jutottunk be a fináléba, és nem titok, hogy a párizsi olimpián is ez a célunk. A következő lépés, hogy megtanuljunk döntőt nyerni, ebben a műfajban még rutintalanabbak vagyunk, de jó úton járunk. Megérett a csapat arra, hogy az utolsó lépést is megtegye, jövőre szeretnénk aranyéremmel hazatérni valamelyik világversenyről.”

VÍZILABDA
NŐI VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ

DÖNTŐ
Magyarország–Spanyolország 11–11 (3–3, 3–3, 3–3, 2–2) – szétlövéssel: 7–8
Santa Cruz de Tenerife, 900 néző. Vezette: Johnson (ausztrál), Dabbaghian (amerikai).
MAGYARORSZÁG:MAGYARI A. – Szilágyi D. 2, KESZTHELYI 3, PŐCZE 3, Parkes 1, Gurisatti 1, Vályi Csere:LEIMETER1,Faragó K., Máté Zs., Mahieu, Hajdú.Szövetségi kapitány:Bíró Attila
SPANYOLORSZÁG: TERRÉ – N. Pérez, B. Ortiz 2, B. Ruiz, M. García, A. Espar 1, Nogué 1. Csere: I.GONZÁLEZ 3, Camus, Pena, LEITÓN 2, FORCA 2. Szövetségi kapitány: Miguel Oca
Gól – emberelőnyből: 10/7, ill. 13/6.
Gól – ötméteresből:1/1. ill. –,
Kipontozódott: Faragó K. (27.), ill. Camus (20.), Nogué (22.), N. Pérez (29.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik