Férfi vízilabda: 18 fős keret a világliga európai döntőjére

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.17. 18:08
null
Märcz Tamás keretet hirdetett (Fotó: Tumbász Hédi)
Tizennyolc fős keretet hirdetett Märcz Tamás a férfi vízilabda világliga európai döntőjére készülve, Podgoricában pedig majd 15 játékos szállhat csatába a vl-fináléba jutásért – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A szövetség honlapja arról számolt be, hogy a szakvezető április 25-re hívta össze keretét, amelyben ott van Molnár Erik, az FTC 18 esztendős újonca is, aki edzésen már volt a csapatnál, de hivatalos meccsen nem ugrott még medencébe.

A vl április 28. és 30. között Podgoricában sorra kerülő európai döntőjében magyar-spanyol, szerb-görög, francia-montenegrói és horvát-olasz negyeddöntőt rendeznek. A tornáról az első három kvalifikálja magát a július 23-tól 29-ig tartó strasbourgi világliga-fináléra, illetve ha a francia válogatott dobogós, abban az esetben a negyedik helyezett is.

„Kétnapos felkészülés, négy budapesti edzést követően ebből a keretből választom majd ki a másnap a helyszínre utazó tizenötös névsort – fogalmazott Märcz Tamás. – Két rutinos játékos, Varga Dénes és Hárai Balázs ezúttal nem lesz velünk, de természetesen rájuk is számíthatok a jövőben. Podgoricában három nap alatt három magas színvonalú mérkőzést fogunk játszani, amelyekből az első mérkőzésünk a spanyol válogatott elleni negyeddöntő lesz. Minden ilyen alkalom, amikor a válogatott keret együtt lehet és tétmérkőzéseket játszhat, segítheti a legerősebb csapat kialakítását a jövőre nézve, illetve egyben a közös fejlődésünk lehetőségét is.”

A világliga európai döntőjére készülő keret
Kapusok:
Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bedő Krisztián (Vasas), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik