Vízilabda: újabb vereség után Kína következik a női vk-n

Vágólapra másolva!
2014.08.14. 18:43
Az ausztráloktól elszenvedett vereség, s a dél-afrikaiak elleni könnyű diadal után az Egyesült Államok legjobbjaitól kikapott csoportjában a magyar női vízilabda-válogatott az oroszországi világkupán, így négyesében harmadik lett. Ez azt is jelenti, hogy Merész András együttese pénteken a másik csoport másodikjával, Kínával száll vízbe budapesti idő szerint 11 órától az elődöntőbe jutásért Hanti-Manszijszkban.

A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott és a nyár elején világligát nyert, Londonban 2012-ben olimpiai bajnok amerikai csapat összecsapásán – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – Takács Orsolyáék jutottak vezetéshez, de alig 40 másodperc elég volt a riválisnak a fordításra. A negyed közepén egyenlő lett az állás (2–2), ám a negyed végére kétgólosra növekedett az amerikai előny (2–4).

A folytatásban 2–7-nél ötméteresből szépített a magyar gárda, amely még 5–8-ra közelebb zárkózott ugyan, szorossá azonban nem tudta tenni a mérkőzést. Az amerikaiak 9–5 után 12–6-ra elhúztak, s végül simán, 15–10-re diadalmaskodtak, a csoportelsőséget is megszerezve.

„Sajnos a második negyed elején elvesztettük a fonalat, akkor 7–2-re elmentek, onnan már nagyon nehéz volt az adok-kapokból valahogy jobban kijönni – idézi a waterpolo.hu Merész András szövetségi kapitányt. – Sok gólt kaptunk, többet, mint kellett volna, és azt kell mondjam, a játék minden elemében felülmúltak bennünket az amerikaiak. Jelenleg ebben az állapotában a csapatban nincs több. Már a Világkupa előtt jeleztem, hogy az amerikaiak és az ausztrálok ide készültek, ami látszott már Cegléden és Hajdúszoboszlón is."

Merész András a nyilatkozatakor még nem tudta, ki lesz az ellenfél a négy közé jutásért, de ettől függetlenül kijelentette: „Nyilván nyerni szeretnénk, minden attól függ, mennyire tudjuk a saját játékunkat játszani."

NŐI VÍZILABDA-VILÁGKUPA, HANTI-MANSZIJSZK
3. FORDULÓ
B-CSOPORT

Magyarország–Egyesült Államok 10–15 (2–4, 1–3, 4–5, 3–3)
Magyarország: Kasó – Czigány, Antal, Kisteleki 5, Szücs 1, Takács 1, Illés, Keszthelyi 2, Tóth, Bujka, Hevesi, Menczinger 1, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Merész András
Egyesült Államok: Hill – A. Williams, Seidemann 1, Fattal 2, Clark, Steffens 3, Mathewson 1, Neushul 2, Kraus, Gilchrist 1, Dries 2, Craig 3, Johnson. Szövetségi kapitány: Adam Krikorian
Gól/emberelőny: 2/7, illetve 4/12
Ötméteresek: 2/2, illetve 1/1

A csoport másik mérkőzésén
Ausztrália–Dél-Afrika 20–2 (4–0, 5–1, 5–0, 6–1)

A-CSOPORT
Kína–Szingapúr 22–1 (5–0, 7–0, 5–0, 5–1)
Oroszország–Spanyolország 7–6 (2–1, 1–1, 2–2, 2–2)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Kína 4, 3. Oroszország 4, 4. Szingapúr 0
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Magyarország 2, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0

A PÉNTEKI NEGYEDDÖNTŐBEN
Kína–Magyarország 11.00
Spanyolország–Dél-afrikai Köztársaság 12.30
Szingapúr–Egyesült Államok 14.00
Oroszország–Ausztrália 15.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik