Hárai egészséges, teljes vértezetben kezd Magyarország

Vágólapra másolva!
2014.07.14. 12:30
null
Varga Dániel (balra) és a magyar válogatott szombaton az oroszok ellen hangolódott az Európa-bajnoki nyitányra <br />(Fotó: Fuszek Gábor)
Hétfő délelőtt megkezdődött a budapesti vízilabda Európa-bajnokság: a magyar válogatott 20.30 órakor Spanyolország ellen száll vízbe a nyitó napon.

 

Hallották már Hárai Balázs angyali énekhangját?

Nos, ha a válasz nem, akkor se menjenek a Dunának, de némiképp irigykedhetnek Benedek Tiborra, hiszen a férfiválogatott tagjainak beszámolója szerint centerünk adta meg az alaphangot, amikor szombaton elénekelték a szövetségi kapitánynak a „Boldog születésnapot” című klasszikust.

SZÁMHÁBORÚ
6200 körüli lehet a fizető nézők maximális létszáma
200+ sajtóakkreditációs kártyát gyártottak
64 meccsről, azaz az összesről sugároz az MTVA, ha máshol nem, a LEN honlapján elérhető streamen
31 nem jogtulajdonos tévétársaság is eljött közvetíteni
15 grúz újságíró érkezett, csak magyarból lesz még több
3 nem résztvevő nemzet, Macedónia, Szlovákia és Törökország is küldött tudósítót

Háraival kapcsolatban persze még fontosabb, hogy a vízben volt szombat este, amikor Oroszországgal kétkapuztunk. Sőt, már a bemelegítés során nagyot alkotott, például remekül nyúlt a Decker Attilától nem messze lepattanó labdáért, és leheletfinom csuklómozdulattal ejtett a kapuba.

„Másfél hete ez volt az első rendes edzésem, szép, hogy jól megy – vetette oda mosolyogva Pufi. – Rendben van a vállam, mind a kettő jól működött. Igaz, mostanában nem edzettem, de a megfelelő mennyiségű pihenés fontos része a felkészülésnek.”

A kétkapuzás alatt mindenki igyekezett megvalósítani Benedek kéréseit, elvégezni az utolsó simításokat a támadási és védekezési formulákon, amelyekre Spanyolország ellen is nagy szükség lesz. Ha azt vesszük, hogy az első fórnál Hárai remekül érkezett a hosszú kapufánál, s a hálóba húzta a labdát, nem kell aggódnunk…

Könnyű persze nem lesz a nyitó mérkőzés, ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a magyar, szerb, horvát, spanyol négyesből valamelyik hamar elbúcsúzik az éremálmától, viszont ha nyerünk Spanyolország ellen, nyugodtabban készülhetünk a délszlávok elleni folytatásra.

„Jól néz ki az uszoda, ha megtelnek a lelátók, remek hangulat lesz, várom már, hogy végre elkezdődjék” – mondta Hosnyánszky Norbert, miközben öltözködött a társaság, amely a tavalyi kék köpennyel ellentétben az idén piros-fehér-zöldben pompázik.

Ebben jól mutatnának két hét múlva a dobogó tetején is.

Jegyvásárlás: jegyed.hu

A NŐI VÁLOGATOTTRA VÁR MÉG NÉHÁNY KILOMÉTER ÚSZÁS A RAJTIG
Noha férfiválogatottunk ráhangolódása már a célegyenesbe fordult, a nőknek csak szerdán kezdődik el az Európa-bajnokság. Addig még néhány kilométer úszás vár a csapatra, amely a kötelező program (Kásás Tamás pizzériájának meglátogatása mellett) kitartóan rója a hosszokat a Margitszigeten. A felkészülés hajrájába, persze, némi szusszanás is belefér, így a hétfői és keddi tréningre vasárnapi pihenővel készültek a lányok, na meg szépítkezéssel, például a körmeik gondos piros-fehér-zöldre festésével.

VÍZILABDA EB, A MAI PROGRAM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ (július 14.)
A-csoport

13.00: Románia–Grúzia
16.00: Montenegró–Görögország (Tv: Digi Sport1)
19.00: Olaszország–Oroszország (Tv: Digi Sport1, Eurosport2)
B-csoport
11.30: Horvátország–Németország
14.30: Franciaország–Szerbia
20.30: Spanyolország–MAGYARORSZÁG (Tv: M1, Eurosport2) – élőben az NSO-n!

AZ NSO AJÁNLJA:
MENETREND, A TORNA PROGRAMJA

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK

A NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EB-KERETE, PORTRÉK
JEGYRENDELÉS AZ EB-RE (JEGYED.HU)
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIVATALOS HONLAPJA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik