Vízi: a Steinmetznek sérülést okozó Vindisch féléves eltiltása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.07. 17:55
null
Vindisch (jobbra) féléves büntetést kapott (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A Magyar Vízilabda-szövetség fegyelmi bizottsága féléves eltiltással sújtotta a Steinmetz Ádámnak nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó Vindisch Ferencet. A Debrecen másik játékosa, Szasa Misics három mérkőzéses büntetést kapott.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Debrecen–Vasas bajnokin Steinmetz Ádám nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett: az olimpiai bajnok center akkorát kapott Vindisch Ferenctől a 91. másodpercben, hogy rögtön ki kellett másznia a medencéből. Takács Bálint szeme is megsínylette a Szasa Misiccsel vívott harcot, a Vasas a szövetséghez fordult, de az ellenőri és játékvezetői bizottság már ettől függetlenül vizsgálatot kezdeményezett. A debreceniek értetlenül álltak a lejárató kampány előtt, miközben kiderült, Vindisch is megsérült a találkozón.

A fegyelmi bizottság a debreceni Misicset három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta, míg Vindischt azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltással büntette. Misics a soron következő bajnokin szerepelhet, Vindischnek viszont azonnal meg kell kezdeni büntetését.

Dr. Vezsenyi Péter, a fegyelmi bizottság elnöke megindokolta a döntéseket:

„Mindkét játékos esetében megállapítható volt a szándékos ütés, de az ítéletek meghozatalakor figyelembe vettünk minden rendelkezésre álló körülményt. Vindisch Ferenc mozdulatát követően nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés következett be, egy speciális játékhelyzetben, így a hat hónapos eltiltást ez indokolja. Ezt a büntetést azonnal, a mai nappal meg kell kezdenie, a fellebbezési lehetőség nem érinti a végrehajtást. Természetesen élhet a fellebbezés lehetőségével, a másodfokú bizottság dönt majd ebben az esetben. Szasa Misics esetében nem lép azonnal életbe az eltiltás, ő is fellebbezhet, és ha a jogerős határozat megszületik, azt követően lép életbe a büntetés" – foglalta össze a döntés részleteit a bizottság elnöke az mvlsz.hu-n.

A szövetség honlapjának beszámolója szerint a bizottság ülésén Misics nem jelent meg, de a rendelkezésre álló anyagok, valamint az ellenőri jelentés szilárd alapot jelentett a döntés meghozatalában. A fegyelmi bizottság meghallgatta Steinmetz Ádám és Vindisch Ferenc véleményét is, szembesítette a két játékost, és ezt követően hozta meg határozatát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik