Vizes-vb: „ebédre” jönnek a kazahok női pólósainknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.25. 09:15
Kötelező győzelemként kalkulált mérkőzés vár a magyar női vízilabda-válogatottra a barcelonai vizes-világbajnokságon: a délben kezdődő találkozón Kazahsztán lesz az ellenfél, majd jöhet a megérdemelt pihenő.

A lányok az olaszok elleni siker másnapján sem tétlenkedtek, reggel fél kilenckor már futást vezényelt nekik a szakmai stáb, aminek híre jó altatónak bizonyult. Kedd este, a spanyol–orosz meccs után ugyanis még volt egy megbeszélés, majd amikor Merész András kapitány közölte, hogy szerda fél kilenc, futás, a lányok már indultak is aludni. Ez volt az ünneplés, az elképzelt tengerparti sangriázós dínomdánom helyett.

„Nem érzek semmi olyasmit, hogy elszálltunk volna magunktól, senki sem gondolja, hogy most, hogy megvertük az olaszokat, vége is a vébének. Nyertünk, örülünk, megyünk tovább – mondta Takács Orsolya csapatkapitány, aki olasz szurkolókat is szerzett az együttesnek. – Több bolognai csapattársam is írt, gratuláltak, sőt ketten el is jönnek szombaton, és nekünk fognak szurkolni."

Nagy összhang lehet az olaszoknál, de ez legyen az ő bajuk. Nekünk inkább arra kell figyelnünk, hogy a keddi játéknak köszönhetően a folytatásban már felelősség van a lányokon, hiszen ezzel a teljesítménnyel valóban lehet érmet nyerni, már „csak" annyi a feladat, hogy háromszor (esetleg négyszer) megismételjük.

„Nagyon készültünk az olaszok elleni mérkőzésre, és itt az élő bizonyíték, hogy nem hiába dolgoztunk annyit. A jó formát meg kell tartani, ami nem lesz egyszerű, de képesek vagyunk rá. Ezért edzettünk egész nyáron" – hangsúlyozta Takács, aki a társakkal már hangolódhat egy kis lazításra is. A csütörtöki „ebédre" megvívandó, Kazahsztán elleni – kötelező győzelemként kalkulált – meccs után ugyanis szabad a délután, sőt a másnap délelőtt is, és bizony ráfér majd a pihenő a lányokra.

„Magunkat ámítanánk, ha azt mondanánk, de jó, hogy a nyolcba juthatunk. Azért jöttünk, hogy dobogóra állhassunk, és olyan szintű játékkal, amit az olaszok ellen mutattunk, meg is vannak az esélyeink az éremszerzésre – mondta Merész András. – Akik eddig nem lőttek sok gólt, azoknak azt mondtam, hogy a folytatásban eljön az ő idejük, akik pedig sokat szereztek, azoktól kértem, próbálják meg így folytatni – ám ha nem megy a góllövés, ezt ismerjék fel, vegyék a hátukra a zongorát, s majd a többiek eljátsszák a Liszt-rapszódiát."

VIZES-VB, NŐI VÍZILABDA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 3. FORDULÓ
A-csoport:
Oroszország–Hollandia 17.30, Spanyolország–Üzbegisztán 21.30
B-csoport: Ausztrália–Dél-afrikai Köztársaság 18.50, Kína–Új-Zéland 20.10
C-csoport: Egyesült Államok–Nagy-Britannia 9.30, Kanada–Görögország 10.50
D-csoport: MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 12.10, Olaszország–Brazília 13.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik