Férfi vízi ob I: Kettő nulláról is lehet veszíteni! - Salamon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 17:55
Az Eger vízilabdacsapata 7–6-ra nyert Szolnokon a férfi bajnoki döntő második meccsén, így 2–0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban. A meccs lefújása után mindkét fél részéről azt hangsúlyozták a résztvevők: még nincs lefutva a finálé.

Kovács István, a Szolnok szakmai igazgatója: – Úgy éreztem, hogy a játékvezetők döntetlenre akarják kihozni a mérkőzést, ám mi 6–6-nál nem kaptunk meg egy kiállítást, a túloldalon a másik játékvezető megfújta, majd a végén ötös helyett kiállítást kaptunk. Jól játszottunk, természetesen az Eger is jól játszott, 6–4 után feljöttünk, és ezúttal mindkét csapatnak jobb volt a védekezése, kár a végéért. A 2–0-s különbség miatt azonban nem hiszem, hogy lefutott lenne a döntő. Volt már olyan csapatom, amely nyert 0–2-ről, és abban biztos vagyok, hogy most sem fogjuk feladni.Kovács István, a Szolnok szakmai igazgatója: – Úgy éreztem, hogy a játékvezetők döntetlenre akarják kihozni a mérkőzést, ám mi 6–6-nál nem kaptunk meg egy kiállítást, a túloldalon a másik játékvezető megfújta, majd a végén ötös helyett kiállítást kaptunk. Jól játszottunk, természetesen az Eger is jól játszott, 6–4 után feljöttünk, és ezúttal mindkét csapatnak jobb volt a védekezése, kár a végéért. A 2–0-s különbség miatt azonban nem hiszem, hogy lefutott lenne a döntő. Volt már olyan csapatom, amely nyert 0–2-ről, és abban biztos vagyok, hogy most sem fogjuk feladni.

Gerendás György, az Eger edzője: – Persze ilyenkor kell a pofa, hogy azt mondjam, bejött az, amit az időkérésnél mondtam, de ehhez kellett Biros befejezése is. Nagyon utálok egy-egy embert kiemelni, de Salamon Ferenc ma nemcsak a góljai miatt emelkedett ki. Felvállalta a nehéz helyzeteket is, de persze fontos volt, hogy jöttek a góljai. A harmadik mérkőzésen is lehet még újat mutatni, igaz, nehéz lesz. Tudom, a fiúk megnézik még a meccset felvételről a tévében, így ezúton üzenem nekik: az Isten megáldjon mindenkit, nehogy azt higgyék, hogy megvan már a bajnoki cím. Épp Kovács István csapata a példa rá, hogy lehet 0–2-ről is nyerni.

Salamon Ferenc, az egriek pólósa, aki négy gólt szerzett az összecsapáson: – Mindig fontos, hogy az első lövések jól sikerüljenek. Szerencsére elkaptam a fonalat az elején, és a csapat is sokat segített, ma nekem jött ki a legjobban a lépés. Egy-egy gólon múlnak a meccsek, így fontos minden találat, és 2–0-ról is el lehet még veszíteni a bajnokságot, úgyhogy a folytatásban is koncentrálnunk kell.

A résztvevők a mérkőzést közvetítő Digi Sportnak nyilatkoztak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik