Három magyar klub indul csatába a hétvégén

R. B. B./SZ. A.R. B. B./SZ. A.
Vágólapra másolva!
2009.11.28. 11:41
null
A Vasas és az Eger már két tétmérkőzést is vívott egymással az ősszel, ezúttal az Euroliga csoportkörében kell helytállniuk (Fotó: Havrán Zoltán-NS-archív)
Címkék
A férfi vízilabdázóknál szombaton és vasárnap megkezdődnek az Euroliga főtáblájának küzdelmei. A sorozatban három magyar, a Vasas, az Eger és a Honvéd, valamint további két „magyaros" csapat, a címvédő Primorac Kotor és a korábbi kétszeres győztes Pro Recco szerepel.
MÉG NEM EURÓLIGA

Szombaton kezdődik a vízilabda legrangosabb klubsorozata, a 2003 óta létező Euroliga csoportköre, amelynek kapcsán a Nemzeti Sport a szombati számában annak próbált meg utánajárni, hogy gazdasági szempontból hova helyezhető a pólósok BL-je a többi sportág között, illetve milyen kiadásokkal és bevételekkel jár a részvétel. Az érintett pólós klubok számára ráfizetést jelent az elitsorozatban szerepelni, a bevétel nincs szinkronban a kiadással, és bizony ott spórolnak, ahol tudnak.

A teljes cikket a Nemzeti Sport szombati számában olvashatják el! 

Az idei Euroligában az A-csoport az egyetlen, amelyre magyar szemmel nem kell egyelőre kötelezően figyelni, illetve majd csak a negyeddöntő sorsolásakor, amelyben reményeink szerint egy vagy több magyar együttes is ott lesz. A három hazai résztvevő szerencsésen elkerülte egymást, így a másik három kvartett kivétel nélkül érdekes a számunkra. A Vasas, Eger, Honvéd trió összes tagjának van kisebb-nagyobb esélye a továbblépésre, az pedig csalódást jelentene, ha nem lenne reprezentánsunk a nyolc között.

VASAS–JUG DUBROVNIK

A TEVA-VasasPlaket, amely a Komjádi uszoda felújítása miatt a Szőnyi úton játssza nemzetközi meccseit, az előző idény final four-résztvevői közül kettőt is megkapott: a Kiss Gergellyel és Steinmetz Ádámmal felálló címvédő montenegrói Primorac Kotort, illetve a bronzérmes horvát Jug Dubrovnikot. Aki megnyeri a csoportot, jutalmul a riválisoknál valamivel gyengébb csoportmásodikkal meccselhet a negyeddöntőben.

„Felfokozott várakozás van bennem és a csapatban is, hiszen az egy dolog, hogy a magyar bajnokságban és a kupában jól teljesítünk, de nagyon szeretnénk az Euroligában is domborítani" – mondta Varga Dániel, a Vasas csapatkapitánya.

HONVÉD–OLYMPIAKOSZ

Lassan kezd csapatra hasonlítani a Domino-Honvéd: a kereten végigsöprő vírus lecsengőben, Paján Viktor az egyetlen, aki nem játszhat az Olympiakosz ellen. Ugyanakkor a csoport másik csatája, a Budva–Partizan meccs is rangadó lesz – a Honvéd olimpiai bajnok kapusa, Gergely István szerint a montenegrói együttes már csak a nemzetisége miatt sem írható le, a belgrádiak pedig az Euroliga megnyerésére is esélyesek.

„Két edzésen vagyunk túl együtt, de több napos láz után nem leszünk százszázalékos állapotban. Néhány játékosnak még többet kell vállalnia. Van egy DVD-nk az Olympiakoszról, ezt többen hazavitték, ha valamit lehet csinálni a betegágyból is, az a filmezés" – mondta Gergely István.

KAZANY–EGER

A ZF-Eger csütörtökön indult útnak Kazanyba Győrön, Bécsen és Moszkván át. Oroszországban lesz a csoport másik találkozója is, csak éppen vasárnap. Akkor az immár Alekszandar Sapics nélküli Sturm Csehov vendége a Pro Recco El-csapata lesz, merthogy a Serie A-ban a mieink közül a légióskorlátozás miatt csak Benedek Tibor játszik, a nemzetközi mérkőzéseken viszont Kásás Tamás és Madaras Norbert is, ami minőségjavulással, de közben az összeszokottság hiányával is jár.

„Remélem, senkin sem látszik meg az utazás. Azt akartam, hogy először Kazanyba menjünk, tudjuk le mielőbb, hogy ne a végén kelljen utazgatnunk, mert ilyenkor még a meglepetés erejével lehet hatni az ellenfélre. Megnéztük az oroszok Honvéd és Szeged elleni, előző idénybeli meccseit, sokat nem változtak azóta sem" – várta a nyitó meccset Biros Péter.

EUROLIGA, FÉRFIAK 2009–2010 
A-CSOPORT
Barceloneta (spanyol)–Jadran Herceg Novi (montenegrói) szombat, 12 óra
Vojvodina Novi Szad (szerb)–Mladost Zagreb (horvát) vasárnap, 19
B-CSOPORT
TEVA-VASASPLAKET–Jug Dubrovnik (horvát) szombat, 19.15
Primorac Kotor (montenegrói)–Panioniosz (görög) szombat, 20
C-CSOPORT
DOMINO-HONVÉD–Olympiakosz (görög) szombat, 17.15
Budva (montenegrói)–Partizan Beograd (szerb) szombat, 18
D-CSOPORT
Szintyez Kazany (orosz)–ZF-EGER szombat, 16
Sturm Csehov (orosz)–Pro Recco (olasz)

vasárnap, 16

 A teljes Euroliga-menetrendet és a selejtezők korábbi eredményeit itt megnézheti!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik