Tóth László 474 bajnoki találkozó után befejezte profi pályafutását

Vágólapra másolva!
2009.05.21. 08:54
Szerda este a Szentes ellen játszotta (és nyerte meg) utolsó első osztályú meccsét az OSC 287-szeres válogatott centere, Tóth László, aki a jövőben már csak edzősködni fog.
Tóth László 41 évesen hagy fel az aktív játékkal
Fotó: Farkas József
Tóth László 41 évesen hagy fel az aktív játékkal
Tóth László 41 évesen hagy fel az aktív játékkal
Fotó: Farkas József
Tóth László 41 évesen hagy fel az aktív játékkal
Tóth László két évvel ezelőtt távozott Szegedről, de akkor, 39 évesen még úgy érezte, van benne elég erő a folytatáshoz, így az elmúlt két évet az OSC pólósaként küzdötte végig. A szerdai, Szentes elleni meccs viszont az utolsó (karrierje során a 474.) volt sikerekben gazdag pályafutása végén. A találkozó előtt a vízilabda-szövetség elöljárói ünnepélyesen elbúcsúztatták a kiváló játékost.

– Miért döntött a visszavonulás mellett?

– Negyvenegy múltam februárban, ennyi már bőven elég, sőt van, aki szerint sok is. Másrészt elkezdtem edzősködni az UVSE-nél, ahol az 1993-as korosztállyal foglalkozom, és sok volt már a két edzés meg a tréneri munka. Pont jókor jön a váltás, legalább nem szakadok el az uszodától. Gondolatban készül az ember a visszavonulásra, tudja, nem pólózhat a végtelenségig, de úgy voltam vele, amíg bírom, amíg kellek, folytatom.

– Nem kapacitálták, hogy folytassa még?

– Tavaly még volt érdeklődő, sőt amikor Szegedről eljöttem, külföldről is kerestek. De nem jelentett problémát a visszavonulás, kielégít, hogy edzősködhetek. Már nemcsak az járt a fejemben, hogy mi lesz a saját meccsemmel, hanem a fiatalok mérkőzéseire is gondoltam, márpedig a játékot csak százszázalékos odafigyeléssel lehet űzni. Tavaly nyáron kezdtem el edzősködni, és abszolút profi körülmények közt, profi feltételrendszer mellett dolgozhatok. Úgy érzem, harmincévnyi tapasztalatomat át tudom adni a gyerekeknek. Később nyilván az lenne jó, ha felnőttcsapat is érdeklődne, de tudjuk, ez nem kívánságműsor.

– Hogyan tekint vissza a pályafutására?

– Elégedett lehetek vele, még ha a közelmúlt sikerei, a három olimpiai aranyérem fényében nem is tűnik olyan eredményesnek. Voltam bajnoki ezüstérmes, a válogatottal ezüst- és bronzérmeket szereztem, Bajnokok Ligáját nyertem a Becsejjel, és három olimpián is ott lehettem. Szentesről lettem olimpikon ezerkilencszáznyolcvannyolcban, akkor az nagy dolognak számított. Pozitív érzésekkel gondolok vissza.

A TELJES INTERJÚT, AMELYBŐL AZ IS KIDERÜL, HOGY TÓTH LÁSZLÓ CSALÓDOTT-E AMIATT, HOGY NEM NYERT OLIMPIAI ARANYAT, A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik