Vízilabda, BEK: otthon győzött a Dunaújváros a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2008.03.10. 22:24
Két góllal nyerte a BEK-negyeddöntős párharc első csatáját a Dunaújváros női vízilabdacsapata holland riválisával szemben.
A Fabó Éva Sportuszodában vasárnap ebédidőben rendezett összecsapás három vendégkapufával és három magyar góllal indult, elhúznia a hazai gárdának mégsem sikerült. A pontosabbá váló hollandok feljöttek 3-2-re, s bár 10-7-nél megint háromtalálatnyira nőtt a különbség, a végén még szépíteni tudtak a németalföldiek. Ezzel együtt elég lehet a kétgólos előny is, ha összeszedetten játszik a dunaújvárosi alakulat a szűk két hét múlva, pontosabban március 22-én esedékes amszterdami visszavágón.A BEK-negyeddöntőben érdekelt másik magyar csapat, a Honvéd szombat este Athénban 9-9-et játszott a görög Vuliagmenivel, s nagyon jó az esélye, hogy a legjobb négy közé jusson.A játékvezetők rengeteg esetben elvették a labdát a hazaiaktól és szinte végig fölényben volt a holland gárda. Csoda, hogy a Mihók Attila által vezetett együttes ennek ellenére kétgólos előnnyel utazhat a BEK visszavágóra. A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a mérkőzés után Benkő Nóra és Toesja Klein összeverekedett.

NŐI VÍZILABDA BEK, NEGYEDDÖNTŐ

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO DVCSH–ZV LEIDEN OESGEEST (holland) 11–9 (2–0, 2–3, 5–4, 2–2)
Dunaújváros, 300 néző. V: Adzic (montenegrói), Solino (olasz)
DUNAÚJVÁROS: BRÁVIK H. – Benkő N., Szücs G., Sipos 1, BRÁVIK F. 2, Varga A. 2, POSZKOLI 2. Cs: Zsámbok 1, JANCSÓ 3, Berta. Edző: Mihók Attila
ZV LEIDEN: Vershoor – I. VAN BELCUM 2, N. KELIN 4, A. van Belcum 1, M. Cabout, J. Cabout 1, Hogenboom 1. Cs: T. Klein. Edző: Jim van Es
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 17/6
Ötméteresből: 2/2, ill. -
Kiállítva: Brávik F. (26. p.), Jancsó (27. p.), ill. Il van Belcum (25.)
Mestermérleg
Mihók Attila: – Ha öt góllal kapunk ki, akkor sem szólhatok egy szót sem a lányokra. Szégyen, amit játékvezetés címén láttunk.
Jim van Es: – Az eredménnyel elégedett vagyok, de a játékkal nem, gyartrán használtuk ki az emberelőnyöket. Hazai pályán kiharcoljuk a továbbjutást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik