Vízilabda: nem lesz gyorsított eljárás Kósz Zoltánék ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.06. 10:54
Nem gyorsított eljárásban tárgyalják a két héttel ezelőtt, a fővárosi Alagút utcában a rendőrökkel incidensbe keveredett vízilabdázók ügyét - közölte egyikük jogi képviselője újságírókkal csütörtökön délelőtt a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből távozva.
Gál András, Kósz Zoltán volt válogatott vízilabdás védője annyit mondott, hogy azért maradt el a csütörtök reggelre kitűzött tárgyalás, mert "a bíróság elé állítás feltételei nincsenek meg az eljáró bíróság szerint"."Az eljáró bíró megítélése szerint ez az ügy nem egyszerű megítélésű", márpedig ez a gyorsított eljárás előfeltétele - mondta, a további menetrendről annyit közölve, hogy az akta így visszakerül az ügyészségre, s akkor kerül ismét vissza, ha az vádat emel.Az előzetes hírek arról szóltak, hogy a vízilabdások ügyét gyorsított eljárásban tárgyalják. Ezzel kapcsolatban Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: nincs különösebb oka a gyorsított eljárásnak, a törvényi feltételei adottak, a tanúk megvannak, van a történtekről felvétel.Hozzátette: az is feltétele az ilyen eljárásnak, hogy az ügy megítélése egyértelmű legyen. "Ebben (az ügyben) nincs semmi bonyolult" - fogalmazott.Morvai Attila azt mondta: az egyik személyt ittas járművezetés és garázdaság miatt, a másikat hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság és rongálás miatt állították bíróság elé.Az érintettek egyike Kósz Zoltán, a Sydneyben olimpiai bajnoki címet szerzett magyar válogatott kapusa, a történtek másik résztvevője a játékjogában szintén felfüggesztett, ugyancsak Pécsett pólózó világbajnoki bronzérmes Petőváry Zsolt. A két pólós november 23-án keveredett incidensbe a rendőrökkel Budapesten, a Lánchíd közelében, amikor a rendőrök igazoltatásra megállították őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznapi közlése szerint az elsődleges szakértői vizsgálat alapján közepesen ittas volt az autó sofőrje. Az autót Kósz Zoltán vezette.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik