Női vízilabda-bajnokság: három góllal nyert a Dunaújváros

Vágólapra másolva!
2007.11.24. 17:38
Címkék
Hazai pályán nyert a Dunaújvárosi Főiskola együttese a női vízilabda-bajnokságban. Mihók Attila együttese a Szentest győzte le.
A találkozó első gólját Varga Andrea szerezte, és ez jó előjel volt a hazaiak számára. A dunaújvárosiak ezt követően szenzációs másfél negyedet produkáltak, el is húztak 6:2-re. A házigazda úgy szórta meg vendégét, hogy Tóth Andrea nagyszerűen védte a szentesi kaput. A Főiskolásoknak azonban minden bejött, sziporkázott Mihók Attila együttese. A látogatók kapufákat forgácsoltak vagy a másik hálóőr, Brávik Henrietta védett nagyszerűen. A harmadik negyed Hevesi Anita újabb kapufájával, és Brávik Fruzsina menetrendszerű góljával indult. A szentesiek eztán is mindent beleadtak, Tóth kapus rátett még egy lapáttal, míg a támadásban egyre inkább feljavuló vendégek többször állították kész tények elé a hazai védelmet. Varga Andrea ráadásul ötméterest hibázott, a MetalCom pedig feljött 7:5-re. A vendéglátok számára lélektani fontossággal bírt Szűcs Gabriella negyedet záró gólja. A záró felvonásban, 8:5-nél, Brávik Fruzsina megszerezte negyedik találatát, majd a mérkőzés végén Poszkoli Rita hálóba jutattott labdája végképp eldöntötte a bajnoki pontok sorsát, így a vendégek köztes, két újabb találata már belefért az Elco "zsákjába".
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO - HUNGERIT SZENTES 10–7 (2–1, 4–1, 2–3, 2–2)
Dunaújváros, 200 néző. V: Marnitz, dr. Fekete
DUNAÚJVÁROS: BRÁVIK H. – BENKŐ N., Szűcs G. 1, SIPOS 1, BRÁVIK F. 4, Varga A. 2, POSZKOLI 2. Cs: Zsámbok, Huszka, Jancsó. Edző: Mihók Attila
SZENTES: TÓTH A. – GYŐRI 1, SZABÓ X. 2, Molnár A. 1, Szremkó, Katona 1, Ádel 1. Cs: Hevesi 1, Dalmády. Edző: Kocsis István
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 8/1
Ötméteresből: 3/2, ill. 1/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik