Vízilabda: összetűzött a rendőrökkel az olimpiai bajnok?

Vágólapra másolva!
2007.11.23. 10:36
Több médiaforrás is arról számolt be ma délelőtt, hogy egy olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken hajnalban az Alagútnál összeütközésbe került a rendőrséggel.
Az Index című internetes portál meg is nevezte a szóban forgó vízilabdázót, ezek szerint Kósz Zoltánt állították elő a rendőrök.A kapust igazoltatták a rendőrök, és bár az InfoRádió híre szerint több szondát is megfújt, és egyik sem színeződött el, be akarták őt kísérni. Ezután lökdösődés tört ki a felek között, amelynek során a rendőrautóban is kár keletkezett.A BRFK sajtóügyeletese szerint a két előállított férfi a kihallgatás után távozhatott a rendőrségről.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik