Nagy Viktor is gólt szerzett, könnyed győzelmet aratott a bajnok

Vágólapra másolva!
2007.11.10. 14:19
Pécsen nyert a a bajnok Vasas TevaPlaket férfi vízilabdacsapata a Ob I 9. fordulójában. Érdekesség, hogy a vendégek kapusa a negyedik negyedben gólt szerzett. Földi László együttese így pontszámban beérte a később játszó listavezető Szegedet.
Nagy Viktor jól védett és még gólt is szerzett
Nagy Viktor jól védett és még gólt is szerzett
Nagy Viktor jól védett és még gólt is szerzett
Nagy Viktor jól védett és még gólt is szerzett

Rögtön a mérkőzés elején 3-0-ra elhúzott az előző szezon bajnoka. Ebben a periódusban nagyszerűen játszott Varga Dénes, aki végül három góljával a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett.

Ambrus Tamás a hirtelen jött nagy hátrány miatt időt is kért, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a hazaiak Bereczki és Czigány találataival 3-2-re feljött.

A továbbiakban az angyalföldiek összeszedték magukat 5-3-ra módosították az eredményt a második negyedben. A továbbiakban mintha bedeszkázták volna Nagy Viktor kapuját, ugyanis a mecsekaljaiak hat kapufát is lőttek a mérkőzés hátralevő részében.

Kellett ehhez persze az is, hogy a bajnok remekül védekezzen, és Nagy a kapuba nagyszerűen védjen.

Az utolsó negyedben aztán nem mindennapi dolog történt a medencében. A vendégek kapusa is feliratkozott a gólszerzők közé.

A Vasas hálóőre egy hosszú indítást csípett el, majd remekül észrevette, hogy a kapujából kint van Gárdonyi, és egész pályáról bevette a pécsiek kapuját.

A Vasas végül megérdemelten nyert 9-4-re, és így pontszámban beérte a listavezető Szegedet, amely az előző szezon ezüstérmesével a Honvéddal játszik a kilencedik fordulóban.

PVSK Füszért - TEVA Vasas Plaket 4–9 (2–4, 1–2, 0–1, 1–2)
Pécs, 400 néző. V: dr. Fekete, Székely
PVSK: GÁRDONYI – SEMAN, Ágner 1, Bereczki 1, Babay, Czigány 1, Bóbis 1. Cs: Petőváry, Surányi, Szécsi D., Kollár, Lukács G., De Blasio. Edző: Ambrus Tamás
VASAS: NAGY V. 1 – Varga Dénes 3, Kincses, Steinmetz B. 1, Kovács R., Varga Dániel, MÁTYÁS 2. Cs: Heinrich, Katonás, Takács B., TÓTH M. 1, Hőna, Steinmetz Á. 1. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 9/1, ill. 6/4
Kipontozódott: Babay (26.)
MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – Négy gólt lőni nagyon kevés, kilencet kapni a Vasastól nem sok. Sok helyzetet kidolgoztunk, de ki is hagytuk ezeket, úgy érzem helytálltunk, a Vasas a mi hibáinkból élt.
Földi László: – Mindkét csapat a védekezésre összpontosított, ezért született kevés gól, egy fegyelmezett Pécset győztünk le.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik