A kínaiak jól küzdöttek, de nem okoztak gondot a Kemény-legényeknek

Vágólapra másolva!
2007.08.10. 18:52
A várakozásoknak megfelelően különösebb gond nélkül győzte le Kína együttesét a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga negyeddöntőjében, Berlinben. A 13-6-os siker azt jelenti, hogy Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata bejutott a legjobb négy közé, ahol a románokat 9-6-ra legyőző ausztrál gárda lesz az ellenfele.
Madaras Norbert ?holtversenyben? a legeredményesebb gólszerző volt a válogatottban
Madaras Norbert ?holtversenyben? a legeredményesebb gólszerző volt a válogatottban
Madaras Norbert ?holtversenyben? a legeredményesebb gólszerző volt a válogatottban
Madaras Norbert ?holtversenyben? a legeredményesebb gólszerző volt a válogatottban

Kemény Dénes a negyeddöntőben pihentette Benedek Tibort, Szécsi Zoltánt, Biros Pétert és Varga Dénest, így Molnár Tamás avanzsált csapatkapitánnyá.

Kína a nevezett kulcsemberek hiányában sem okozhatott gondot, és bár az első két magyar lehetőség még kimaradt, Kiss Csaba révén a mieink szerezték meg a vezetést.

A kínaiak ekkor még – ezen a találkozón utoljára – egyenlítettek, azonban Maradas és Kiss Gergely jóvoltából 3-1-re elhúztak a mieink, és Vang Jang szépítése után Hosnyánszky gólja zárta az első negyedet (2-4).

A folytatásban 5-3 után sorozatban háromszor volt eredményes a magyar válogatott (3-8), és az ötgólos különbség egészen a harmadik negyed végéig állandósult (5-10).

A záró játékrészben a kínaiak még egyszer csökkentették a hátrányukat, azonban ez volt az utolsó maradandó tettük, mert 10-6 után már csak a Kemény-legények tudták bevenni a kaput. Szám szerint háromszor, név szerint pedig Madaras, Kiss Gergely és Hosnyánszky.

A végén így 6-13 állt az eredményjelzőn, azaz ha nem is húsz góllal, de könnyedén, lazán, magabiztosan nyerte meg a meccset a csapat.

A magyar válogatottban Madaras Norbert és Szivós Márton 3-3, Kiss Csaba, Kiss Gergely és Hosnyánszky Norbert 2-2 góllal zárt az összecsapást, Gór-Nagy Miklós egyszer volt eredményes.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, SZUPERDÖNTŐ (BERLIN)

NEGYEDDÖNTŐ:
KÍNA (A4)– MAGYARORSZÁG (B1) 6-13 (2-4, 2-4, 1-2, 1-3)
Berlin, 200 néző. Vezette: Simion (román), Turcotte (kanadai).
KÍNA: Ko Vi-csing – Li Bin, Vang Bej-ming 1, HAN CSE-TUNG 3, JÜ LI-CSÜN 1, Li Csün, Lien Csung-hszing. Cs.: Tan Fej-hun, Vang Jang 1, Csi Jüan-zsong, Hszie Csün-min, Vang Jung. Szövetségi kapitány: Miroslav Trumbics.
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dániel, Fodor, SZIVÓS 3, Molnár T., KISS G. 2, Kiss Cs. 2. Cs.: Baksa (cserekapus), Kis G., Hosnyánszky 2, MADARAS 3, Gór-Nagy 1, Hárai. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 7/2
Ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Gór-Nagy (27. p.)

TOVÁBBI EREDMÉNY, NEGYEDDÖNTŐ:
AUSZTRÁLIA–ROMÁNIA 9-6 (3-2, 4-1, 0-2, 2-1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik