Kettős vereséggel esett ki az Euroligából Kovács István csapata

Vágólapra másolva!
2007.05.23. 21:48
Hazai pályán is 11-9-re kapott ki a Domino-BHSE vízilabdacsapata az Euroliga negyeddöntőjének visszavágóján az Olympiakosztól, így nem jutott a négyes döntőbe a kupasorozatban. Kovács István együttese az utolsó felvonás előtt még kettővel vezetett, de a negyedik játékrészben egyetlen gólt sem dobott, és elvesztette a mérkőzést.
Gergely István joggal kritizálta társai védekezését
Gergely István joggal kritizálta társai védekezését
Gergely István joggal kritizálta társai védekezését
Gergely István joggal kritizálta társai védekezését

A két csapat első mérkőzését két góllal, 11-9-re az Olympiakosz nyerte Pireuszban, így a Dominónak itthon ezt a hátrányt kellett volna ledolgoznia a továbbjutáshoz.

Némi meglepetésre a görögök szerezték meg a vezetést a második percben, de rögtön a következő támadásból egyenlített a Honvéd Bárány Attila révén. Ezután két gyors góllal el is húzott a magyar csapat, de a görögök bizonyították szívósságukat, és a negyed végére kiegyenlítettek (3-3).

A második felvonás elején ismét előnyhöz jutott a Kovács István együttese, de az Olympiakosz ismét egyenlített, Komandina az előnyt is megszerezte a vendégeknek.

Ekkor szerencsére felpörgött a Domino és előbb Bíros bombagóljával egyenlített, majd Bárány két találatával a nagyszünetre kettővel vezetett a hazai csapat.

A hosszabb pihenő után először vezetett hárommal a magyar bajnok, és először a mérkőzés folyamán továbbjutásra is álltak. A görögök nem hagyták ennyiben, és folyamatosan felzárkóztak, és állandósult az egy-két gólos különbség a két gárda között.

Az utolsó negyed előtt 9-7-re vezetett a Kovács-csapat, de ez kevésnek bizonyult, hiszen a görögök keményen védekeztek, és a mieinknek szerencséje sem volt, hiszen rendre a kapufán csattant a labda.

Az Olympiakosznak nem is kellett több annál, minthogy a a Domino elpuskázza a lehetőségeit, feljöttek, egyenlítettek, sőt Vranjes találatával a vezetést is átvették a játékrész derekán (9-10).

A hajrában aztán Hadziteorodu gólja végleg eldöntötte a mérkőzést. A mieink az utolsó felvonásban nagyon gyengén játszottak, hiszen az utolsó nyolc percben képtelenek voltak gólt dobni, így elkerülhetetlen volt a kiesés.

Az Olympiakosz 22-18-as összesítéssel győzte le a magyar bajnokot és bejutott a négyes döntőbe.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
DOMINO-BHSE – OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög) 9–11 (3–3, 4–2, 2–3, 0–3)
Kőér u., 500 néző. V.: Brguljan (montenegrói), van Hems (francia)
DOMINO: Gergely – Benedek 2, Kiss G., Paján, BÁRÁNY 3, BIROS 3, Szívós 1. Cs.: Molnár T., Fodor, Vári, Hárai, Kovács O., Székely.
PIREUSZ: DELIJANNISZ – Doszkasz 1, Hadziteodoru 2, J. AFRUDAKISZ 2, Szkizasz, SZANTA 3, Vranjes 1. C.: Teodoropulosz, Komadina 2, Kocilasz, Delakasz.
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 10/5
Ötméteresből: 2/1, ill –
Kipontozódott: Szkizasz (18. p.), Komadina (29. p.), Hadziteodoru (32. p.)
Továbbjutott: Olympaikosz, kettős győzelemmel (22–18)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik