Athén után robbanthatnak

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 22:26
Címkék
Az Újpest a legsikeresebb magyar klubcsapat. Jó pár éve viszont semmilyen jelentős trófea nem került a lilák vitrinjébe, így jogos a kérdés: mi történik mostanság a főváros negyedik kerületében. A mostani rajt sem sikerült igazán a lila-fehérek számára: a szombati nyitófordulóban sima vereséget szenvedtek az ősi rivális Ferencvárostól (58).
"Magam is kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt – kezdte mondandóját Petrovics Mátyás, az Újpest másodedzője. – Nemrég, a szentesi tornán kitűnően védekeztünk, talán nem is volt olyan meccs, amelyiken négynél több gólt kaptunk, most az első meccsünkön pedig rögtön nyolcat. Egy csipetnyi szerencsével és egy kicsit jobb kapusteljesítménnyel már az FTC ellen is meglepetést okozhattunk volna. Ha nagyon akarjuk, mi is igazolhattunk volna sztárokat a holtidényben – bár akadt egy volt válogatott játékos, aki hétmilliót kért csak az aláírásáért…–, ám nálunk nem ez a koncepció, mi az utánpótlásunkra építünk. Két-három éves időtartamra tervezünk, és a szponzoraink is támogatják ezt az elképzelésünket. Az athéni olimpia után valószínűleg újabb kiáramlás történik, és akkor jöhetünk mi a kész, ám még mindig fiatal együttesünkkel. Ha ugyanúgy tudunk dolgozni, mint az elmúlt szezonban, akkor nem is oly sokára újra nagy csapata lesz Újpestnek.” Csak a szurkolók is bírják ki két évig érmek nélkül…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik