Vízi Eb: „Egyelőre minden hiányzott”; „Jól akartunk kezdeni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.10. 17:02
null
Ezzel a kezdéssel nem lehetett elégedett a szakmai stáb (Fotó: Koncz György, archív)
Nem sikerült a kezdés a magyar női vízilabda-válogatottnak a belgrádi Eb-n, hiszen 14–10-re kikapott Hollandiától. Takács Orsolya szerint egyelőre minden hiányzott védekezésben a mieink játékából.

„Meglepődtem a kezdésen, mert nem ezt beszéltük meg – mondta Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak. – Agresszívebb védekezést vártam, és támadójátékban is gyámoltalanok voltunk az első két negyedben. Gyakorlatilag ezen ment el a mérkőzés. Jó kezdéssel akartuk megalapozni az Eb-t, de sok meccs van még, bőven ki lehet ezt javítani.”

„Görögország ellen agresszívebb védekezésre van szükség, támadásban precízebb passzok kellenek, főleg a centerpozícióban. Ez a mai meccs végén már rendben volt. Nagyobb mozgással kitámadhattunk volna a jó lövőkre. A találkozó előtt megbeszéltük, melyik az a két-három holland, aki jól lőhet – őket egész jól semlegesítettük is. Sajnos a többi gyenge peremember átlőtte a zónánkat. Videózunk, és mentális tréninggel készülünk a görögökre” – zárta a szavait Bíró.

Vízi Eb: „Serdülős hibákat követtünk el a hollandok ellen" A videóhoz kattitnson a linkre!

Takács Orsolya szerint egyelőre minden hiányzott védekezésben a mieink játékából.

„Nem érkeztünk meg a mérkőzésbe, a védekezésünk egyátalán nem állt össze. Sem a hátrány, sem a hat a hat elleni. Tudtuk, hogy mit fognak játszani, meglepetést nem okoztak, de mégsem sikerült megoldani. Hátulról nagyon sok gólt kapunk, mert a centereik jól dolgoztak" – mondta Takács Orsolya a Nemzeti Sport Online-nak.

„Kellenek blokkok, a jó kapusteljesítmény, de egyelőre minden hiányzott. Mi is sok gólt lőttünk, ez jó, de a védekezésünk nélkül nem fogunk meccset nyerni, azzal kell leginkább foglalkozni.”

Természetesen nem csak hátul volt probléma, az első félidőben elöl sem voltunk hatékonyak. A centereink kevés labdát kaptak, így emberfórban is ritkán játszhattunk.a nagyszünet előtt.

„Az feltűnt, hogy az elején kevesebb kiállítást kaptunk, többet kell mozognunk, több helyet kell teremteni a centereknek. A külső körnek jobban kell segítenie a centerek munkáját, jó passzokkal, illetve mozgással, hogy nagyobb helyük legyen.”

A kérdés, hogy hogyan tud felállni a padlóról a magyar csapat. Ha valakinek, akkor Takáácsnak már van tapasztalata abban, hogy hogyan lehet változtatni egy kéthetes tornán egy rossz rajtot követően.

„Egyrészt mindenkinek egyénileg kell lezárnia és feldolgoznia a mérkőzést. Sok meccs van még hátra, ki lehet javítani, de csapatként is ugyanúgy kell gondolkodnunk a medencében. Amit bizonyítottunk már, hogy tudunk. Ha ez nincs, az elsősorban a védekezésben jön ki.”

A-CSOPORT - EMLÉKEZTETŐ
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 14–10
(4–1, 4–2, 4–3, 2–4)
Belgrád, 150
néző. Vezette: Buch (spanyol), Koryzna (lengyel)
HOLLANDIA:
Aarts – VAN DER SLOOT 2, Nijhuis, Megens 2, SEVENICH 3, SMIT 6, Stomphorst 1. Csere: D. Genee, Klaasen, A. Genee, Van der Molen, Van Toorn
MAGYARORSZÁG:
Kasó – Illés A., Keszthelyi 2, Garda, Bujka 3, Czigány D., Kisteleki H. Csere: Gangl (kapus), Szücs G., Takács O. 1, Antal 3, Tóth I., Csabai 1
Gól – emberelőnyből: 8/6, ill. 10/5
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: –
Nem ezt beszéltük meg... Agresszívabb védekezést kértem, ráadásul támadójátékban is gyámoltalanok voltunk. Helyre fogjuk tenni ezt a dolgot, így alakult, de van lehetőség bőven javítani. Sokkal agresszívabb védekezés kell, pontosabb támadójáték, sokkal pontosabb, precízebb passzok centerbe. Lassúak voltunk védekezésben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik