Vízi Eb: „Az oroszok elleni csoportmeccs lesz a negyeddöntőnk”

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2016.01.16. 13:56
Kisteleki Hanna négy gólt szerzett a portugálok elleni vízilabda Eb-csoportmeccsen, de már az oroszok elleni találkozóra fókuszál.

„Most kicsit fáradtkásabban éreztem magam, de annak örülök, hogy gólt nem kaptunk. A támadásokat jól fejeztük be, bár volt egy-két hiba, de kilencvenszázalékosnak értékelem a befejezéseket. Azt nem mondom, hogy katasztrófaként éltük meg, ha nem lett gól egy akciónkból, de azért illett mindig góllal befejezni” – mondta Kisteleki Hanna az NSO-nak. Kisteleki Hanna az NSO-nak.

„Nagyon fontos, hogy legyőzzük az oroszokat, mert az azt jelentené, hogy könnyebb ellenfél ellen játszanánk a négy közé jutásért. Nekünk szinte ez a meccs lesz a negyeddöntőnk. A második helyet meg kell szereznünk a csoportban. Eddig is készültünk ellenük, és ezután is csak rájuk fókuszálunk.”

Mint ismert, a másik csoport két kiemelkedő csapata a spanyol és az olasz, így jó lenne az ottani harmadikkal játszani a négy közé jutásért. Ehhez a mi csoportunk első két helyének valamelyikén kellene végeznünk.

„Együtt nézzük meg délután az orosz–holland találkozót, aztán lesz a közös vacsora és a városnézés. Kicsit kiszakadunk ebből a szálloda, uszoda, szálloda, uszoda ritmusból. Már eltelt egy hét, ráadásul két nagyon könnyű meccsünk volt, jót tesz a kikapcsolódás a befásulás ellen.”

Kisteleki az utóbbi két meccsen tíz gólt szerzett. Igaz, nem világverő együttesek ellen.

„Ilyen meccseken ez nem mérvadó, de azért remélem, hogy a következő mérkőzéseken is gólokat lövök.”

A találkozót követően Bujka Barbara értékelt az NSO Tv-nek. A nyilatkozatot ide kattintva nézheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik