Kézi: izgalmas hajrá várható az U19-es élvonalbeli leánybajnokságban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.08. 08:52
null
Az FTC és a DVSC részvétele biztosnak tűnik az U19-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság négyes döntőjében, nyugaton viszont nagy izgalmak várhatók a hajrában.

Öt forduló van hátra a korosztályos élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságokból, pontosabban azok alapszakaszaiból, amik május végén érnek véget. A múlt héten nem rendeztek fordulót a pontvadászatokban az utánpótlás leányválogatottak edzőtáborai miatt, így áttekintettük, milyen pozícióból várják a folytatást a bajnokságok szereplői.

Az U19-esek Keleti csoportjában tűnik a legegyértelműbbnek a helyzet:

a tabellán az első két – vagyis négyes döntőbe jutást érő – helyen a Ferencváros és a DVSC áll, azonos pontszámmal, 40-40 egységgel.

Őket a Praktiker-Vác követi 34-gyel; a váciak sokáig szoros versenyben voltak a Final Fourt érő helyekért, tapadtak az éllovasokra, ám az utóbbi két hónapban háromszor is verséget szenvedtek (előbb a Kisvárda ellen, majd az FTC és a DVSC ellen is pont nélkül maradtak). A harmadik helyük viszont nem forog veszélyben, a negyedik Szegedet nyolc ponttal előzik meg. A ferencvárosiak és a debreceniek eddig egy-egy vereséget szenvedtek, a januári találkozójukon a fővárosiak idegenben tudtak győzni. A fej-fej melletti versenyfutásukra az alapszakasz utolsó fordulójában, május végén kerül pont, a visszavágón; a felek a Népligetben találkoznak majd.

Edzésben a Szent István SE játékosai, akik jó eséllyel ott lesznek az évad végi négyes döntőben 

Nyugaton szorosabb a verseny a négyes döntőért: az idény meglepetéscsapata, a Szent István SE vezet a második NEKA előtt két ponttal, ráadásul eggyel kevesebb meccset játszva várja a szünet végét –

a fővárosiak jó eséllyel pályáznak a végjátékban való részvételre.

A második helyen a már emlegetett balatonbogláriakat a velük ugyanannyi vesztett pontszámmal, eggyel kevesebb bajnokin pályára lépve követi a Győri ETO, amelyre viszont még vár egy találkozó a SZISE-vel, de negyedikként érkező Budaörsre is érdemes lesz figyelni az utolsó fordulókban. 

(Kiemelt képünkön: az FTC U19-es játékosa, Fábián Alina tör kapura csapata legutóbbi, Szeged elleni bajnokiján Forrás: fradi.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik