Úszás: Molnár Dóra távolabbi célja az olimpiai érem

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 09:02
null
A dohai vizes világbajnokságon szerepelt ifjú úszópalántáink egyik legjobbja Molnár Dóra, a Budafóka kiválósága volt 200 háton produkált hetedik, és a női kétszázas gyorsváltóval elért nyolcadik helyezéssel.

A 2022-es budapesti világbajnokságon debütált a felnőttek között, idén februárban pedig, 17 évesen szerepelt újfent a legjobbak vb-mezőnyében Molnár Dóra, s lett ugyanúgy hetedik a 200 méteres hátúszásban, mint két esztendeje idehaza. Az „ismétlés” azonban egyáltalán nem volt magától értetődő, már csak azért sem, mert tavalyelőtt ragyogó nyáridőben esett át a „vízkeresztségen”, míg idén módfelett szokatlan időpontban, az olimpiai év elején rendezték meg a vizes csúcstalálkozót. Akkor, amikor egyéb iránt még rendre pusztán alapoznak, formába hozás helyett erőt gyűjtenek az úszók. Dóra azonban nem sokat problémázott azon, hogy túlságosan is korai dátumot szabtak meg a 2024-es vb-nek.

„Boldog voltam, hogy ott lehetek második felnőtt-világbajnokságomon is – idézte vissza a katari utazás előtti érzéseit a budafoki Kempelen Farkas Gimnázium 11-edikes – nem mellesleg kitűnő – tanulója. – Kicsit azért izgultam a döntő előtt, és örültem, amikor vége lett a versenynek. 

Már pusztán azért is, mert – idézte vissza 2022-t – két éve, ugyanígy februárban, alapozás közben szintén 2:10 perces időt úszott.

„És az az évem jól is sikerült, úgyhogy reménykedem, hasonló lesz a 2024-es is, de persze végig keményen kell dolgoznom, hogy tényleg jó legyen ez az esztendőm is. Az áprilisi felnőtt országos bajnokságon már jó lenne 2:10 alá kerülni, s aztán jöhet az olimpia.

Dóra decemberben úszta meg az olimpiai A-szintet, amely előfeltétele a párizsi repülőjegynek.

„Július vége felé, az Európa-bajnokság után zárul a kvalifikációs időszak – mondta kissé óvatosan fogalmazva –, addig nincs végleges helyzet, ha valaki jobbat úszik nálam, kikerülhetek az olimpiai csapatból, de pillanatnyilag a második idő az enyém idehaza ebben a számban.”

A közbevetésre, hogy valós-e a veszélye a kiszorulásnak, így válaszolt:

„Semmi sem biztos, de jobb félni, mint megijedni, szóval nem árt az óvatosság. Perszeérdemes leginkább a saját teljesítményére figyelnie az embernek, s mindent megtenni azért, hogy javítson az eddigi legjobbján!

Ehhez már csak rengeteget kell úszni a folytatásban, az olimpiáig hátralevő hónapokban is...”

Dóra mestere, Horváth Tamás azt emelte ki a februári vébé kapcsán, hogy tanítványa az alapozás közepén, megfelelő szintű, jó erős mezőnyben tudta magát megméretni.

„Mégis csak más a motiváció, mintha mondjuk egy hazai versenyen fiatalabbakkal vagy csak egy-két úszó ellen tudott volna menni, aki hozzá hasonló eredményekkel rendelkezik. Dohában sok jó versenyző ellen úszhatott, és felmérhettük, nagyjából hol járunk a felkészülésben. Örültem, hogy bekerült a váltóba, jól is teljesített mindkét alkalommal. Egyéniben, az előfutamban és a döntőben kimondottan jól úszott, nekem tetszett, még az időeredménnyel is meg voltunk elégedve, a döntővel azért annyira nem. Azon a délutánon, amikor a döntő volt, valami nem úgy állt össze, ahogy kellett volna, főleg a táv második fele nem úgy sikerült, mint ahogy például az előző napon, ez az apró kis hiányérzetem van... A csúcsformát azonban még ezután kell megteremteni, az még hátravan.”

(Kiemelt kép forrása: Budafóka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik