Röplabda: Cziczlavicz Dávid élen jár a blokkokban az Extraligában

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 16:32
null
Még csak 17 esztendős, de Cziczlavicz Dávid már alapemberré nőtte ki magát a Kazincbarcika felnőtt első osztályú röplabdacsapatában. A Vegyész saját nevelésű fiatalja ráadásul nemcsak a csapatából tűnik ki teljesítményével, hanem a sáncolásban az Extraliga teljes mezőnyének legjobbja.

Nyolc év után nyerte meg a Kaposvár a férfi röplabdázók Magyar-kupáját, miután az érdi fináléban ötjátszmás, nagy csatában legyőzte a kazincbarcikai Vegyész RCK gárdáját. A végül ezüstérmes borsodiak oldalán a 17 éves Cziczlavicz Dávid is szóhoz jutott a döntőben, és nem illetődött a felfokozott téthelyzettől: négy ponttal, illetve két blokkal zárt. 

Már tavaly is volt alkalmam belekóstolni ebbe a kupahangulatba, akkor a bronzmeccsen sajnos kikaptunk a Kecskeméttől – mondta Cziczlavicz az Utánpótlássportnak. – Bár akkor a helyosztón nem léptem pályára, az a légkör, amit ott megtapasztaltam, hatalmas motivációt adott ahhoz, hogy a továbbiakban keményen dolgozzak. Bíztam benne, hogy idén már úgy szerepelhetek ezen a hétvégén, hogy az aranyéremért játszunk a csapattal, és eközben meghatározó játékosként számítanak rám.

Előzetesen nem mi voltunk a döntő esélyesei, és talán a rutintalanságunk miatt, végül az első két szettet el is buktuk, viszont a folytatásban feljavultunk, felszabadultabban játszottunk, és sikerült kiegyenlíteni. Az ötödik játszma igazi kiélezett csatát hozott, végül sajnos a papírforma érvényesült. Nyilván a vereség után abban a pillanatban csalódottak voltunk, ugyanakkor összességében ez a Magyar-kupa-ezüstérem számunkra remek eredmény. A játékban is olyan dolgokat mutattunk, amire lehet építeni, így nincs miért szégyenkeznünk. Ebben a formában szeretnénk folytatni a bajnokságban is."

A korosztályos válogatott center még csak a második évadát tölti a felnőttek között, azonban

az elsőhöz képest mostanra hatalmasat lépett előre: szettenként 0,9 blokkot átlagol, amellyel a legjobb az Extraliga teljes mezőnyében.

Az összesített sáncok tekintetében pedig a második helyen áll, 57-tel.

„Az előző évadban még csak epizódszerep jutott nekem néhány meccsen, ami arra tökéletes terep volt, hogy felvegyem az Extraliga ritmusát, egyfajta tanulóévként fogtam fel az egészet. A múlt nyáron aztán nagyot változott a helyzet: a klubvezetők elmondták, hogy az ősztől megkapom a lehetőséget kezdőjátékosként és alapemberként bizonyíthatok. Egyértelműen azt mondhatom, hogy ez eddig jól sült el. Rengeteg szakmai segítséget kaptam az edzőktől, szóval élvezem a bizalmat, és úgy érzem, többnyire képes vagyok azt hozni, amit elvárnak tőlem.

(Kiemelt képet készítette: Kovács Loretta/GreenPlan-Vegyész RCK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik