Jégkorong: az Újpest U20-as csapata döntős az osztrák bajnokságban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 09:01
null
Bár vereséggel kezdte a Ferlach elleni párharcot, az Újpesti Jégkorong Akadémia U20-as csapata ezután sorozatban három győzelmet aratott és bejutott az osztrák korosztályos bajnokság döntőjébe. Eközben a lila-fehérek U18-as csapata is közel járt a bajnoki döntőhöz a Klagenfurt ellen, végül azonban a bronzéremért küzdhetnek majd meg a BJA együttesével, amely pedig a Salzburggal nem bírt a legjobb négy között.

Mint arról korábban beszámoltunk, az U20-asok között egy, az U18-asok mezőnyében két magyar csapat jutott be az elődöntőbe az osztrák korosztályos jégkorongbajnokságban. Az idősebb korosztályban az Újpest képviselte a magyar színeket, és folytatta remeklését a ferlachi Nordic Hockey Academy ellen a döntőbe jutásért.

Árkovics Bálint csapata ugyan 4–3-ra elbukta idegenben a három győzelemig tartó párharc első meccsét, ezt követően 7–3-as sikerrel egalizált Ausztriában, majd hazai pályán ismét nyert, ezúttal 5–3-ra, mígnem a negyedik találkozón lezárta a párharcot, a hosszabbításban aratott 2–1-es diadallal.

Ezzel az UTE bravúros teljesítménnyel kiharcolta a fináléba jutást.

Az aranyéremért a Red Bull Salzburg–Eishockey Akademie Oberösterreich összecsapásának győztese vár a lila-fehérekre.

„Tudtuk, hogy kiélezett párharc lesz, mert a Nordic Hockey Academy kemény, defenzív csapat, amely a gyors megugrásokra épít, és nagyon jól védekezik. Amikor az első meccset elveszítettük nem estünk össze, a csapat megértette, hogy minden mérkőzés más a play-offban, nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, és fel kell javulnunk a kapu előtti és emberelőnyös játékban.

 – mondta Árkovics Bálint vezetőedző a klub közösségi oldalán.

Árkovics Bálint Forrás: Újpesti JA

Mindeközben az U18-as osztrák bajnokság elődöntőjében két magyar együttes szereplését figyelhettük: az Újpest a Klagenfurttal, a Budapest Jégkorong Akadémia a Salzburggal mérkőzött meg. Végül sajnos egyik hazai csapatnak sem sikerült meglepetést okoznia az alapszakaszt előrébb záró osztrák riválissal szemben. Az Újpest azonban nagyon közel állt hozzá: bár az első két meccset elveszítette idegenben (7–4 és 2–1), a második kettőt viszont otthon megnyerte (2–1 hosszabbítás után, illetve 3–2), így jöhetett Klagenfurtban a mindent eldöntő ütközet, amelyben gólgazdag mérkőzésen 7–6-ra vereséget szenvedtek a újpestiek.

A másik ágon a BJA az alapszakaszgyőztes Salzburggal találkozott, s az első meccset meglepetésre el is hozta vendégként (hosszabbítás után 3–4). A következő három találkozót szoros küzdelemben – ugyanakkor összességében érvényesítve a papírformát – az ellenfél nyerte meg (hosszabbítás után 4–3, 3–4, illetve 2–8). A két magyar gárda a bronzéremért vívhat meg egymással.

(Kiemelt képen: az Újpest U20-as csapata, amely döntős az osztrák korosztályos bajnokságban Forrás: Újpesti Jégkorong Akadémia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik