Labdarúgás: nyolcszáz fölött a fiatalpercek az NB I 18. fordulójában

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 08:52
null
A labdarúgó NB I tizennyolcadik fordulójában 808 percet kaptak a 2003-ban vagy annál később született magyar játékosok. A legtöbb lehetőséget az eddig legkevesebb fiatalpercet gyűjtő két csapat, a Fehérvár és a Diósgyőr adta a korosztályos futballistáinak.

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizennyolcadik fordulójának szemléjével folytatjuk a 2003-ban, vagy annál később született magyar futballisták játéklehetőségéről szóló sorozatunkat. Az adatokat az MLSZ Adatbank szolgáltatta.

A tavaszi szezon első mérkőzésén, pénteken az MTK Budapest fogadta az Újpestet, amelyik nagyon rosszul zárta az őszi idényt. A lilák ott folytatták, ahol decemberben befejezték, és 3–0-ra kikaptak a kék-fehérektől. Ami a fiatalperceket illeti: a 20 éves újpesti kapus, Molnár Zsombor végig a pályán volt, míg a hazaiak a 20 éves középpályásukat, Horváth Artúrt nevezték a kezdőbe, aki 86 percet kapott. A MTK a végjátékban 7-7 percre becserélte még Kovács Mátyást és Kovács Patrikot.

A szombati játéknap első találkozóján a forduló előtt a tizenegyedik helyen lévő Zalaegerszeg várta az remek őszt futó Fehérvárt. A hazaiak fiatal nélkül játszottak, csak a hosszabbításban küldték be a 20 esztendős Németh Dánielt. Ezzel szemben

a vendégcsapat a kezdőbe nevezte a 19 éves Tóth Tamás Videt, aki korábban még nem játszott az NB I-ben, valamint további négy(!) utánpótláskorút cserélt be Bartosz Grzelak vezetőedző: 19 éves Berki Marcell 31, a 20 esztendős Simut Mario 19, a 16 éves Kovács Patrik és a 19 éves Pető Milán pedig 7-7 percet kapott.

, aki korábban még nem játszott az NB I-ben, valamint további négy(!) utánpótláskorút cserélt be vezetőedző: 19 éves 31, a 20 esztendős 19, a 16 éves és a 19 éves pedig 7-7 percet kapott.

A meccset a ZTE nyerte 3–1-re, amely így elmozdult a kiesőzónából.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója elmondta, hogy csapata teljesítette a fiatalpercekre vonatkozó kontingenst, ezért tavasszal minden meccsen a legerősebb felállásban lép pályára a csapat. A Ferencváros elleni találkozón valóban nem kezdett 2003-ban vagy annál később született játékos, csak a 19 esztendős Raul-Martin Stefan állt be az utolsó bő 20 percre. A meccset a vendég fővárosiak nyerték 3–1-re, akik a végjátékban becserélték a 18 éves Tóth Alexet.

A fiatalok szempontjából a Diósgyőr debreceni látogatása volt a forduló legfontosabb mérkőzése. A tavaszi szezon előtt kép nappal menesztett Szergej Kuznyecov egyebek mellett azon különbözött össze a vezetőséggel, hogy az utánpótláskorú játékosokat nem kívánta szerepeltetni, annak ellenére sem, hogy a játékperceik után az MLSZ támogatást fizet.

A miskolciak a 20 éves Bényei Ágostonnal és a 19 éves Jurek Gáborral álltak föl, az eredmény pedig az ideiglenes trénert, Simon Miklóst igazolja, hiszen mindkét fiatal játékos betalált.

és a 19 éves álltak föl, az eredmény pedig az ideiglenes trénert, igazolja, hiszen mindkét fiatal játékos betalált.

A Debrecenben nem lépett pályára korosztályos labdarúgó, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult.

Az első vasárnapi összecsapást a Kecskemét gyorsan eldöntötte, és a Mezőkövesdet újra a kiesőzónába taszította a sima 3–0-s eredménnyel. A kövesdiek kényszerű cserét hajtottak végre az első félidőben, így a 20 éves Szilágyi Szabolcs 61 percet játszott, míg a vele egyidős Szolgai Máté az utolsó 7 percre állt be. A kecskemétiek a második félidőben vetették be 11 percre a 20 esztendős Nagy Olivért, valamint 24 percre a szintén 2003-as születésű Szendrei Ágostont.

A forduló utolsó meccsén a listavezető Paks fogadta a Puskás Akadémiát. A hazaiaknál 90 percet játszott a 20 éves Vas Gábor, a vendégek pedig kapusposzton számítottak a 18 éves Pécsi Árminra. A felcsútiak az utolsó 14 percre becserélték a 19 éves Gruber Zsombort, de érdemben nem tudott hozzátenni a mérkőzéshez, így a „magyar csapat” nyert 2–1-re.

Ennyi játékpercet az aktuális évadban még egyszer sem kaptak a fiatalok, mint az NB I 18. fordulójában, ráadásul érdekesség, hogy éppen

azok a csapatok jeleskedtek, amelyek az őszi szezonban a legkevesebb lehetőséget adták az utánpótláskorúaknak.

A Fehérvár összesen öt fiatallal szerepelt, de hatékonyságban a diósgyőriek emelkedtek ki, hiszen a korosztályos futballistáik a 141 játékperc mellett két gólt is szerzetek.

A 2003-AS VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2023/24-ES ÉVADÁNAK 18. FORDULÓJÁBAN: 808
Csapatok:
Fehérvár: 90+31+7+19+7=154
Diósgyőr: 78+63=141
Puskás Akadémia: 90+19=109
MTK Budapest: 86+7+7=100
Újpest: 90
Paks: 90
Mezőkövesd: 61+7=68
Kecskemét: 24+11=35
Kisvárda: 19
Zalaegerszeg: 1
Ferencváros: 1
Debrecen: 0

Játékosok:
Molnár Zsombor: 90
Tóth Tamás Vid: 90
Vas Gábor: 90
Pécsi Ármin: 90
Horváth Artúr: 86
Bényei Ágoston: 78
Jurek Gábor: 63
Szilágyi Szabolcs: 61
Berki Marcell: 31
Szendrei Ágoston: 24
Gruber Zsombor: 19
Simut Mario: 19
Raul-Martin Stefan: 19
Nagy Olivér: 11
Kovács Patrik (MTK): 7
Kovács Patrik (Fehérvár): 7
Kovács Mátyás: 7
Pető Milán: 7
Szolgai Máté: 7
Németh Dániel: 1
Tóth Alex: 1

(Kiemelt képünkön: a diósgyőriBényei Ágoston és Jurek Gábor is betalált a Debrecen ellen Forrás: DVTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik