Judo: milyenek a fiatalok esélyei a kvótaszerzésre?

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 08:53
Címkék
A cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs időszakából három Grand Slam-verseny, valamint a világ- és az Európa-bajnokság maradt hátra. Most felelevenítjük, hogyan teljesített eddig a két magyar utánpótláskorú, Özbas Szofi (63 kg) és Sipőcz Richárd (+100), és megvizsgáljuk, mennyi az esélyük a kvótaszerzésre.

Köztudott, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztották az eredetileg tavalyra tervezett tokiói játékokat, ezzel együtt egy esztendővel meghosszabbodott a cselgáncsozók amúgy sem rövid, normál esetben két éven át tartó olimpiai kvalifikációs időszaka. Akadnak olyan hazai fiatalok, akiknek jól jött az átütemezés, hiszen tapasztaltabban, s talán több eséllyel folytathatták a kvótavadászatot: az ifjúsági olimpiai, junior világ- és Európa-bajnok Özbas Szofiról (63 kg) és az ötszörös utánpótlás Eb-aranyérmes Sipőcz Richárdról (+100 kg) van szó.

Jól kezdődött a két fiatal mostanra kissé megakadni látszó menetelése a „nagyok” között. A 19 éves Özbas például éppen a tavaly októberi, budapesti Grand Slam-versenyen elért, bravúros harmadik helyével repítette magát a világranglistán a Japánba szóló repülőjegyet érő 27. helyre.

Dzsúdóban nem egyszerűek a kvalifikációs szabályok. Súlycsoportonként tizennyolc versenyző juthat egyenes ágon Tokióba, egy ország csak egy sportolót delegálhat. A nők 63 kilós kategóriájában például a lajstromban második a szlovének olimpiai és világbajnoka, Tina Trstenjak, így hiába foglalja el honfitársa, Andreja Leski az előkelő ötödik helyet, ő már nem kaphat kvótát.

Az említett budapesti viadal óta nem úgy alakultak Szofi elképzelései, ahogyan azt szerette volna. A novemberi, poreci junior Eb-n könyöksérülést szenvedett, ezért nem lehetett ott a szintén ranglistapontokat adó prágai felnőtt-kontinensviadalon. Januárban a második körben kikapott a dohai Masters-versenyen, majd kihagyta a tel-avivi Grand Slam-viadalt (nemes egyszerűséggel nem jelent meg az Izraelbe utazó válogatott csapattalálkozóján). Legutóbb, a taskenti GS-versenyen az első körben kikapott, minek nyomán a 28. helyre csúszott vissza a világranglistán, de jelen állás szerint még így is pont kvótát érő pozícióban, tizennyolcadikként várja a folytatást.

Sipőcz Richárdnak most már érmekre van szüksége a tokiói kvalifikációhoz Fotó: Horváth György
Sipőcz Richárdnak most már érmekre van szüksége a tokiói kvalifikációhoz Fotó: Horváth György

Sipőcz Richárdnak most már érmekre van szüksége a tokiói kvalifikációhoz  •  Fotó: Horváth György

A 20 éves Sipőcz Richárd 35. a lajstromban, a nemzetenkénti korlátozás miatt tizenkét versenyző esik ki előle, így a direktkvalifikációs listán 23. Legutóbb 2019-ben, Budapesten, az akkor még Grand Prix minősítésű megméretésen állt dobogóra a felnőttek között. Mostanában őt is elkerüli a szerencse: a tavaly októberi, magyarországi Grand Slam-versenyen nyilvánvaló bírói tévedés miatt kapott ki az első mérkőzésén. Azóta négy kvalifikációs viadalon vett részt, kétszer a későbbi győztes, egyszer pedig a majdani harmadik helyezett búcsúztatta.

A férfiválogatott szövetségi kapitányát, Pánczél Gábort kérdeztük arról, hogyan látja az utánpótláskorúak jelenlegi, tokiói esélyeit.

„Szofi kvalifikációjára nyolcvan, míg Richárdéra húsz százalékot adok. Esetükben is jól látszik, a felnőttmezőnyben egészen más küzdeni, mint az utánpótláskorúak között. Egyelőre csak fél lábbal léptek be azon a bizonyos ajtón. Özbasnak nagyon kellene még egy dobogós helyezés ahhoz, hogy biztosítsa a pozícióját, Sipőcznek pedig két-három éremre van szüksége a kvótához. A kvalifikációs időszakba további három Grand Slam-verseny, valamint a világ- és az Európa-bajnokság tartozik, vagyis maradt még lehetőség a bizonyításra.”

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik