NB I: a 19. fordulóban is több mint ezer percet kaptak az U20-asok

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 09:00
Címkék
Az NB I 19. fordulójában, nyolc együttesben tizenhatan összesen 1078 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.

A felnőttek között nincs megállás, kedden és szerdán újabb fordulót rendeztek az NB I-ben. Hogy néhány nap leforgása alatt nem történt eget rengető változás az U20-as játékpercek tekintetében, azt jól jelzi, hogy ezúttal is valamivel ezer perc fölé (1078) ért a számláló, csakúgy mint az előző körben – akkor 1017 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar labdarúgók az élvonalban.

A hétközi fordulóban az MTK Budapest együttesében játszották a legtöbbet a vizsgált korosztályba tartozó reménységek. Michael BorisVarju Benedeknek (19), Kata Mihálynak (18) és Schön Szabolcsnak (20) biztosított lehetőséget a kezdőcsapatban, az utóbbi nem mellesleg gólt is szerzett a Kisvárda elleni, 2–0-s idegenbeli győzelemmel zárult mérkőzésen. Az U21-es válogatott támadója már ötször talált be az aktuális évadban. Érdekesség, hogy legutóbbi három bajnokiján egyaránt gólt jegyzett, vagyis meglehetősen biztató formában futballozik, és ne felejtsük el: március 24-én rajtol a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokság.

Schön Szabolcs (fehérben) góllal járult hozzá a remek formában lévő Kisvárda legyőzéséhez Forrás: MTK Budapest
Schön Szabolcs (fehérben) góllal járult hozzá a remek formában lévő Kisvárda legyőzéséhez Forrás: MTK Budapest

Schön Szabolcs (fehérben) góllal járult hozzá a remek formában lévő Kisvárda legyőzéséhez  •  Forrás: MTK Budapest

A Gera Zoltán vezette korosztályos nemzeti csapat tagjai közül a budafokiak sincsenek éppen rossz állapotban, elvégre Csizmadia Csaba legénysége, amelyben ezúttal Csonka András (20), Zeke Márió (20) és Zsóri Dániel (20) kapott helyet a kezdőben –, 3–1-re felülmúlta a Zalaegerszeget. A Mol Fehérvártól kölcsönvett Zsóri szerezte a találkozó első gólját – összesítve már háromnál jár az évadban.

Ami azt illeti, a Puskás Akadémia U21-es válogatott fiatalja, Kiss Tamás (20) sem maradt adós a góllal a 19. fordulóban, a fiatal támadó ezen túl is remek teljesítménnyel rukkolt elő a Diósgyőr ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. Rajta kívül a kispesti Szendrei Norbert (20) is hozta a már-már szokásos, tőle elvárható hatékony játékot – a Honvéd viszont csak 1–1-es döntetlent ért el a Tamás Olivért (19) végig foglalkoztató Paks ellen.

A fenti felsorolásból világosan látszik, hogy leginkább az U21-es válogatott kerethez tartozó fiatalok töltenek be meghatározó szerepet az NB I-es klubokban. Viszont ne feledkezzünk meg az ifjabbakról sem: a 2002-es születésű Kata Mihály és Bocskay Bertalan (18)például azért nem tudott részt venni az U19-esek eheti összetartásán, mert az élvonalban volt jelenésük.

Mindenképpen említésre méltó az is, hogy az Újpest–Ferencváros derbin a hazaiaknál két magyar reménység is esélyhez jutott: Csongvai Áron (20) kezdőként, Mucsányi Márk (19) csereként léphetett pályára, jóllehet, aligha emlékeznek majd szívesen vissza a meccsre, miután a zöld-fehérek idegenben 4–0-ra nyertek. Az utánpótláskorú magyarok közül egyébként a ZTE-ben focizó Szánthó Regőnek (20) és a kisvárdai Kovácsréti Márknak (20) is vereséggel kellett beérnie. Igaz, legalább pályára léptek.

AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 19. FORDULÓJÁBAN
Csapatonként
MTK: 90+81+71+44=286 perc
Budafok: 90+90+70+12=262
Bp. Honvéd: 90+75=165
Újpest: 90+28=118
Paks: 90
PAFC: 90
ZTE: 37
Kisvárda: 30
Játékosonként
Varju Benedek (MTK): 90 perc
Csonka András (Budafok): 90
Zeke Márió (Budafok): 90
Szendrei Norbert (Bp. Honvéd): 90
Csongvai Áron (Újpest): 90
Tamás Olivér (Paks): 90
Kiss Tamás (PAFC): 90
Schön Szabolcs (MTK): 81
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 75
Kata Mihály (MTK): 71
Zsóri Dániel (Budafok): 70
Mezei Szabolcs (MTK): 44
Szánthó Regő (ZTE): 37
Kovácsréti Márk (Kisvárda): 30
Mucsányi Márk (Újpest): 28
Huszti András (Budafok): 12
Összesen: 1078 perc

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik