Koronavírus: még soha nem dolgoztak ennyit az FTC sportpszichológusai

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.12. 09:00
Címkék
Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető-alelnöke az Egy nap az utánpótlásért című konferencián avatta be az érdeklődőket a zöld-fehér klub járványkezelésébe, valamint a vírus Népligetben lecsapódott hatásaiba.

Múlt héten Egy nap az utánpótlásért címmel rendezett konferenciát az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A Budapesti Honvéd székházában, a Magyar Edzők Társasága együttműködésével rendezett sportfórumon Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető-alelnöke is a meghívottak sorát erősítette. A sportvezető a zöld-fehér egyesület háza tájáról hozott példákon keresztül magyarázta el, hogy miképpen kezelik a vírushelyzetet a klubokban.Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető-alelnöke is a meghívottak sorát erősítette. A sportvezető a zöld-fehér egyesület háza tájáról hozott példákon keresztül magyarázta el, hogy miképpen kezelik a vírushelyzetet a klubokban.

„Kiemelt figyelmet fordítunk az ózonozásra, vagyis maximálisan gondoskodunk a tisztaságról, rendszeresen fertőtlenítjük az öltözőket, minden terem ütemterv szerint sorra kerül. Ezt viccesen csak ózonozási órarendnek szoktuk hívni” – részletezte, kitérve rá, hogy kéztisztítókkal, és falra szerelt szűrőberendezésekkel is segítik a vírusmentesség elérését. Az odafigyelés részeként délutánonként szakképzett ápoló is a rendelkezésre áll, tesztelnek is, és ha bárkinél gyanús jelet észlelnek, rögtön lépni tudnak. Az alelnök elmondása szerint nagyjából négyszázaléknyi a lemorzsolódás az utánpótláskorúaknál, de vannak újak is – tette hozzá -, s „tavaszra sem leszünk kevesebben, mint voltunk 2019-ben”.

Nyíri Zoltán szerint még soha nem dolgoztak ennyit a ferencvárosi sportpszichológusok Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport
Nyíri Zoltán szerint még soha nem dolgoztak ennyit a ferencvárosi sportpszichológusok Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

Nyíri Zoltán szerint még soha nem dolgoztak ennyit a ferencvárosi sportpszichológusok  •  Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

A beszélgetés során szóba került a sportpszichológusok szerepe, Nyíri Zoltán szerint a korosztályos sportolók is megélték a maguk kis drámáját.

„Biztosan állíthatom, hogy a ferencvárosi sportpszichológusoknak minden korábbinál több munkájuk van ebben az évben. Ami a felnőtteknek az olimpia elhalasztása, az a fiataloknak a korosztályos világ- és Európa-bajnokságok elmaradásával jelentkező, mérhetetlen csalódás. 2019-ben 23 sportolónk szerzett érmet valamilyen utánpótlás-világversenyen, ők az idén folytatni szerették volna a menetelésüket, ami sajnos sok esetben nem valósulhatott meg. Ami egyébként segíthet a motiváció megtartásában, az az, hogy a Népligetben a 11 éves fiatal közvetlenül látja, ahogy a felnőtt sportoló mellette edz. Azt gondolom, hogy ez nagy előnye a Ferencvárosnak.”

A sportvezető arra is kitért, hogy a 21 szakosztály mennyire kap szabad kezet a járványkezelésben, és milyen mértékű a központi iránymutatás.

„Természetesen központi rendelkezések mindig vannak, például most a kormányhatározatnak megfelelően a karácsonyi szakosztály-évértékelő vacsorák elmaradnak, hiszen elég bután nézne ki, ha egy 350-400 fős kézilabda-szakosztály összegyűlne és nagy karácsonyi bulit tartana… De mindig kiemelem, hogy nem szeretek fentről beleszólni a napi működésbe, és ezen a járványhelyzet miatt sem változtattunk. Az úgynevezett sportigazgatói ülésen havonta egyszer egyeztetek a szakosztályvezetőkkel, de teljes mértékben megbízom a józan ítélőképességükben.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik