Cselgáncs: Sáfrány Péter magát is meglepte a junior Európa-bajnokságon

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 14:03
Címkék
A 90 kilogrammos dzsúdósok között versenyző Sáfrány Péter felkészülését számos tényező hátráltatta, mégis a dobogó harmadik fokára állhatott a novemberi junior Európa-bajnokságon.

Sokakat meglephetett a Miskolci VSC dzsúdószakosztályának 18 éves sportolója, Sáfrány Péter a november elején, Porecben rendezett junior Európa-bajnokságon, hiszen bronzérmet szerzett. Persze nem azért, mert a képességeit bárki alábecsülné, hanem amiatt, mert mindezt elsőévesként tette úgy, hogy alig egy éve váltott súlycsoportot, és a 81 kilós kategóriából a 90-esek közé lépett fel. Feltétlenül ki kell emelni azt is, hogy nem sokkal a horvátországi seregszemle előtt öt hétig a koronavírussal bajlódott.Miskolci VSC dzsúdószakosztályának 18 éves sportolója, Sáfrány Péter a november elején, Porecben rendezett junior Európa-bajnokságon, hiszen bronzérmet szerzett. Persze nem azért, mert a képességeit bárki alábecsülné, hanem amiatt, mert mindezt elsőévesként tette úgy, hogy alig egy éve váltott súlycsoportot, és a 81 kilós kategóriából a 90-esek közé lépett fel. Feltétlenül ki kell emelni azt is, hogy nem sokkal a horvátországi seregszemle előtt öt hétig a koronavírussal bajlódott.

Sáfrány Péter a harmadik helyen zárta a poreci junior Európa-bajnokságot Forrás: EJU
Sáfrány Péter a harmadik helyen zárta a poreci junior Európa-bajnokságot Forrás: EJU

Sáfrány Péter a harmadik helyen zárta a poreci junior Európa-bajnokságot  •  Forrás: EJU

„Bíztam abban, hogy jól szerepelhetek Porecben, de magam sem hittem, hogy összejöhet az érem. Szeptemberben egyáltalán nem edzhettem, még akkor sem, amikor már jobban voltam, az edzőim megtiltották, nehogy kialakuljon bármilyen szövődmény. Tavaly rengeteget, összesen tizenkét kilót fogyasztottam nyolcvanegyre, emiatt a mesterek az ifjúsági világbajnokságon már meg sem engedték, hogy a kisebbek mezőnyében induljak... Utólag belátom, jó döntés volt”− magyarázza Sáfrány Péter.

A furcsaság az, hogy a súlya szinte semmit nem változott azóta: 92 kiló körül mozog.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem erősödtem! Sokat fejlődött az izomzatom. A cselgáncsozók között kifejezetten magasnak számítok, százkilencvenkét centiméter vagyok. Néhány évig még biztosan maradok a kilencvenesek mezőnyében, aztán meglátjuk, miként változik a súlyom. Akár az is elképzelhető, hogy végül a száz kilogrammosok mezőnyében kötök ki.”

Péter tizennégy éve dzsúdózik, négyévesen kezdett sportolni. Saját bevallása szerint eleinte nagyon félt az edzőktől, de hamar feloldódott. Későn érő típus. Erre jó bizonyíték az is, hogy 2018-ban nyerte az első országos bajnokságát az ifik között. Azóta már a felnőtt ob dobogójának a második fokára is állhatott az idén februárban. A közelebbi céljait illetően nem titkolja, jövőre világ- és Európa-bajnoki érmet szerezne, mi több azt tervezi, hogy a legszebben fénylő lesz az övé.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik