Birkózás, kadét-vb: már megvan két kötöttfogású bronzérem

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 21:50
Címkék
Az ESMTK két versenyzője, Tösmagi Attila (65 kg) és Bazsó Adolf (110 kg) révén két magyar bronzérem született a szófiai kadét birkózó-világbajnokság szombati kötöttfogású napján. Mindkettőjük legyőzője végül aranyérmes lett. Az éremgyűjtemény vasárnap gyarapodhat, hiszen Varsányi László a 92 kg bronzmeccsén lesz érdekelt.

A szófiai kadét-világbajnokság pénteki kötöttfogású napját a három pesterzsébeti fiúból kettő is túlélte és szombaton már az éremért mérkőzhetett. Egyedül Németh Milánnak ért véget korábban a verseny 55 kg-ban, a selejtezőben litván ellenféltől kapott ki. A 65 kilóban Tösmagi Attila és 110 kg-ban Bazsó Adolf viszont szépen menetelt.Németh Milánnak ért véget korábban a verseny 55 kg-ban, a selejtezőben litván ellenféltől kapott ki. A 65 kilóban Tösmagi Attila és 110 kg-ban Bazsó Adolf viszont szépen menetelt.

tosmagi1
tosmagi1

Tösmagi (pirosban) megérdemelten nyert érmet  •  Forrás: birkozoszov.hu

A 60 kg-ban kadét Eb-bronzérmes Tösmagi a selejtezőben török kihívón jutott túl, majd a nyolcaddöntőben grúzt győzött le. Az elődöntőbe jutásért az orosz Babocsijevet verte, majd ott nagyon szoros meccsen, végül utolsó ponttal kapott ki a fehérorosz Bonkától, aki – nem mellesleg – később az aranyérmet is megszerezte, miután 6–2-re verte a tádzsik. A bronzmeccsen Niradzs Niradzs következett, ám Tösmagi végig koncentráltabb volt a nála majd egy fejjel magasabb, nyurga és nagyon szívós indiainál, kétszer is eldobta vállal, majd két másodperccel a vége előtt levitellel állította be a10–2-es végeredményt, így technikai tussal múlta felül a kadét Ázsia-bajnokság harmadik helyezettjét.

A legnehezebbek között Bazsó Adolf ukrán, kazah, fehérorosz versenyzőn át jutott az elődöntőbe, ahol az iráni Mikaeili, a későbbi világbajnok 6–0-ra győzte le a magyart, aki így a bronzért birkózhatott. Az érmet viszont nagyon szerette volna a még serdülőkorú Bazsó. Az első két perc 0–0-ra végződött, majd a második elején négy pontért nyert a görög Grigoriosz Kodovouniszioszt, és 4–0-ra nyert.

Szombaton további két magyar fiatal kezdte meg szereplését a világbajnokságon. A szintén ESMTK-s Horváth Gyula a selejtezőben 1–0-ra veszített Kirgiz ellenfele ellen, számára véget ért az esemény, a Budapesti Honvéd SE birkózója, a 92 kilóban induló Varsányi László viszont csak az elődöntőben kapott ki az orosz Jevlojevtől 9–0-ra, így vasárnap ő is az éremért léphet szőnyegre.

Az első öt kötöttfogású világbajnoki címből Irán kettőt, Azerbajdzsán, Fehéroroszország és Ukrajna egy-egyet hódított el.

KADÉT-VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA
Kötöttfogás, 1. programcsomag
Selejtező.55 kg:Januszki (fehérorosz)−Németh Milán 9−0,65 kg:Tösmagi Attila−Barga (török) 4−0, 110 kg:Bazsó Adolf−Visnivecki (ukrán) 6−4
Nyolcaddöntő. 65 kg:Tösmagi−Bolkvadze (grúz) 6−0, 110 kg:Bazsó−Kidirbadzs (kazah) 4−3
Negyeddöntő. 65 kg:Tösmagi−Babocsijev (orosz) 3−1, 110 kg:Bazsó−Sumcsik (fehérorosz) 6−0
Elődöntő. 65 kg:Bonka (fehérorosz)−Tösmagi ‘1−1 ( az utolsó pont döntött Bonka javára ), 110 kg:Mikajeili (iráni)−Bazsó 6−0
Bronzmérkőzés. 65 kg: Tösmagi Attila−Niradzs (indiai) 10−2, 110 kg: Bazsó−Kodovounisziosz (görög) 4−0
A nap világbajnokai
48 kg: Aminreza Mohammadreza Dehbozorgi (Irán)
55 kg: Nihad Zahid Mammadli (Azerbajdzsán), Németh Milán hivatalos helyezése egyelőre ismeretlen
65 kg: Dmitrij Bonka (Fehéroroszország), ...3. Tösmagi Attila (Magyarország)
80 kg: Mikita Alekszejev (Ukrajna)
100 kg: Saroh Abuzar Mikaeili (Irán), ...3. Bazsó Adolf (Magyarország)
Kötöttfogás, 2. programcsomag
Selejtező. 71 kg: Gaszanov (kirgiz)−Horváth Gyula 1−0, 92 kg: Varsányi László −Hosimov (üzbég) 3−0
Nyolcaddöntő. 92 kg: Varsányi−Lazarov (bolgár) 7−0
Negyeddöntő. 92 kg: Varsányi−Mahlamjan (örmény) 6−2
Elődöntő. 92 kg: Jevlojev (orosz)–Varsányi 9−0

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik