Negyedik helyen zártak a magyarok

TAHIN PÉTERTAHIN PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.08.01. 22:04
Címkék
"Lassítani a játékot" - adta ki az ukázt Sterbenz Tamás a bronzmérkőzés előtt. Nem véletlenül. Csehország gyors kosárlabdát játszó válogatottja ellen ez tűnt a célravezető megoldásnak.
Csapatunk rendkívül fegyelmezetten kezdett, három perc alatt elhúzott, ám az 1:9-es faultarány miatt a csehek hamar átvették a vezetést. Ezekben a percekben, egyedül Vajda tartotta a lelket a csapatban. A második etap is a soproni kiválóság triplájával indult, majd ugyanő ziccerezett és ismét triplát dobott. Beindult Fegyverneky, és Varga is kapkodta a lepattanókat, így visszavettük a vezetést. A 17. percben Vajdát a negyedik hibája miatt le kellett ültetni, ennek ellenére a mieink a félidőre hat pontra növelték az előnyüket. A szünet után azonban szép lassan fogyott a fór, és a 27. percben az összeszedetten, keményen játszó Csehország átvette a vezetést. Vissza kellett hozni Vajdát, mert elúszni látszott a hajó, ám 27 másodperc múlva a nem velünk szimpatizáló lengyel bíró "kifújta" játékosunkat. Tíz perce maradt Magyarországnak a bronzcsata megfordítására. A lányok meg is tettek mindent érte, küzdöttek becsülettel. Az izmok azonban nem akartak engedelmeskedni, a cseheknek meg minden sikerült, így ők szerezték meg a harmadik helyet. U16-OS NÔI EB,
OLASZORSZÁG
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG-MAGYARORSZÁG 71-46
(15-12, 22-11, 12-14, 22-9)
OLASZORSZÁG
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG-MAGYARORSZÁG 71-46
(15-12, 22-11, 12-14, 22-9)

Biella, 100 néző. V: Kovacic (szlovén), Bekis (fehérorosz)
SPANYOLORSZÁG. Ld: Carbo 15/3, Abelde 14/3, Freixanet 14, Torrens 10/3
MAGYARORSZÁG: Szondy 7, Lerch 6, Bóné, Varga 5, Mansaré 1. Cs: Laczi 15/3, Gadnai 3, Völgyi 9, Tóth, Hutlassa, Jacsó. Edző: Gábor Erzsébet
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8-0. 7. p.: 13-9. 14. p.: 19-19. 18. p.: 33-19. 23. p.: 39-26. 26. p.: 48-31. 29. p.: 48-37. 33. p.: 52-40. 37. p.: 62-41
Kipontozódott: Varga (30. p.), Lerch (35. p.)
Oroszország-Görögország 79-39. Az állás: 1. Oroszország 4 pont (154-90), 2. Spanyolország 4 (146-88), 3. Magyarország 2 (97-146), 4. Görögország 2 (81-154)

U20-AS NÔI EURÓPA-BAJNOKSÁG,
A 3. helyért
Magyarország-Csehország 52-72
(15-16, 21-14, 7-25, 9-17)

Saint-Briuec, 500 néző. V: Bertrand (svájci), Kudlicki (lengyel)
MAGYARORSZÁG: FEGYVERNEKY 16/3, Fűrész 7/3, Bujdosó, VAJDA 15/9, Varga 8. Cs: Czukor, Horti, Kiss, Koncz 2, Muszbek 2, Vida 2. Edző: Sterbenz Tamás, Fűzy Ákos
CSEHORSZÁG: Sedlacková, JOHNOVÁ 21/9, MUSILOVÁ 17/12, VETROVCOVÁ 17, Burgrová 12. Cs: Stanková 3, Polaková, Stehliková 2. Edző: Jiri Ruzicka
Az eredmény alakulása. 3. p.: 6-1. 7. p.: 10-8. 9. p.: 10-16. 13. p.: 20-21. 19. p.: 34-27. 23. p.: 41-34. 27. p.: 43-46. 29. p.: 43-53. 33. p.: 45-55. 38. p.: 48-70
Kipontozódott: Vajda (27. p.), Varga (40. p.)

Az 5. helyért: Ukrajna-Lengyelország 82-77. A 7. helyért: Szlovákia-Horvátország 84-55. A 9. helyért: Spanyolország-Belgium 83-61. A 11. helyért: Finnország-Olaszország 70-58
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik