Vizes vb: Biztosan fegyelmi bizottság elé állítom Kenderesit – Wladár

H. K./BORSH. K./BORS
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 11:23
null
Wladár Sándor biztosan a fegyelmi bizottság elé állítja Kenderesi Tamást (Fotó: MTI)
Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a Borsnak elmondta, biztosan fegyelmi bizottság elé állítja a szexuális zaklatással vádolt, Kvangdzsuból várhatóan csütörtökön hazaérkező Kenderesi Tamást.

 

„Biztosan a fegyelmi bizottság elé állítom! – idézi a lap Wladár Sándort. Azt viszont nem tudom, milyen büntetésre számíthat. Erről a bizottság határoz a koreai jegyzőkönyv és az úszó vallomása alapján.”

A Borsnak Wladár leszögezte: „a szövetség sem az óvadékot, sem az esetleges büntetést nem fogja állni helyette!”

Sós Csaba szövetségi kapitány szintén nyilatkozott a Borsnak a történtekről, s elmondta, nem engedi el Kenderesi Tamás kezét.

„Kell a magyar úszósportnak, még akkor is, ha nagy hülyeséget csinált. Benne van az érem a tokiói olimpián, így semmi esetre sem engedem el a kezét.”

Sós arról is beszélt, nem hiszi, hogy eltiltják a 22 éves úszót, de ha mégis, „akkor is maximum nem mehetne egy-egy versenyre vagy edzőtáborba”

Mint ismert, Kenderesit vasárnap hajnalban állították elő egy éjszakai szórakozóhelyen Kvangdzsuban, miután egy 18 éves nő hívta a rendőrséget, s szexuális zaklatással vádolta meg a magyar úszót. A rendőrség még aznap elengedte Kenderesit, ám jelezte, tíz napig nem hagyhatja el az országot.

Kenderesi a vádakat visszautasította, de elismerte, hogy hozzáért a lányhoz, s bocsánatot kért a meggondolatlan mozdulatért. A helyi rendőrség hétfőn vádemelési javaslatot tett, s Kenderesi ekkor jelezte, hajlandó előre kifizetni a pénzbírság becsült összegét, ha hazaengedik, de az egyelőre nem tisztázott, hogy valóban ez történt-e.

A Nemzeti Sport biztos forrásból úgy értesült, az úszó még nem kapott pénzbüntetést, egyelőre az ügyész vádat emelt ellene, s a bíróság hoz majd ítéletet. Az azonban már tudható, hogy Kenderesi vétségének nem akkor a súlya, hogy elzárást lehetne kiszabni, ezért maximum pénzbüntetés lehet az ügy vége.

Lapunk értesülései szerint Kenderesi kedden az óvadékot utalta át, ami után az ügyész értesíti a rendőrséget az utazási tiltás feloldásáról. Az óvadék egyébként a kiszabható bírság maximuma, ami azt jelenti, hogy ha Kenderesi ellen ítél a bíróság, akkor nincs már semmi dolga a hatóságokkal, ha pedig számára kedvező ítélet születik, vagy kisebb a bírság összege mint az óvadék, akkor a különbözetet alighanem visszakapja – részben, vagy egészben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik