Milák Kristóf nyerte a férfi 200 m pillangót (Fotó: Földi Imre)

 

 

A decemberi koppenhágai Eb előtt igen jól fest a 200 pillangó európai ranglistája: péntek estétől Milák Kristóf vezeti Kenderesi Tamás előtt, a két ifjú elképesztő párviadala után a 17 éves vb-ezüstérmes ért előbb a falhoz – gyakorlatilag végig vezetett egyébként –, míg az olimpiai bronzérmes óriásit hajrázott, de nem tudta utolérni riválisát. A hátsérülése után az intenzív edzéseket, azaz a nagyobb terhelést még csak ezután kapó Cseh László becsülettel küzdött, végül negyedik lett (Biczó Bence végzett harmadikként) az ob tán legnagyobb érdeklődéssel várt viadalában, amely előtt a 8-as pályán induló Bernek Péter szolidan annyit mondott: „Ezt szívesebben nézném kívülről.” A résztvevők közül egyébként szinte mindenki elfoglalta magát a viadal előtt, Milák és Cseh váltókat és egyéni számokat úszott, azaz nyilván még látványosabb lett volna a parádé, ha mindenki kizárólag erre a távra koncentrál.

A másik szuperverseny a férfi 100 gyors fináléja volt, ahol végül a júliusban a Duna Aréna tetejét is megmozgató, vb-bronzérmet szerző férfi gyorsváltó itt is induló tagjai végeztek a dobogón. A saccra plusz öt kilót vonszoló Kozma Dominik – bár a kivonulásnál közölte: „majd figyeljétek, ha ez a test megindul!” – óriási csatában öt századmásodperccel gyorsabbnak bizonyult Németh Nándornál, mögöttük Holoda Péter érkezett a harmadik helyre.

A férfiaknál az 1500 elsősége a 400-on idén junior Európa-bajnok Kalmár Ákos, illetve a nyílt vízi Európa-kupa győztes Rasovszky Kristóf között dőlt el – Kalmár a végén ellépett riválisától, és egészen jó idővel győzött. Duplázott Szilágyi Csaba, aki a 100 után az 50 mell aranyát is behúzta.

A hölgyeknél Késely Ajna új korosztályos csúccsal nyert 400 gyorson – és csupán tizedekkel gyengébb idővel, amint amennyivel Kapás Boglárka néhány órával korábban bronzot szerzett a pekingi világkupán. Joó Sára ötven háton remekelt, míg Jakabos Zsuzsanna száz vegyesen kerek egy perc alatt libegett végig a medencén – az ob harmadik napján így ő lett a legeredményesebb versenyző, hiszen két váltóaranyban is benne volt.

Utóbbiakat szokás szerint a győriek söpörték be, ezúttal is 3/3-mal zártak, így 9/8-nál tartanak. Gyárfás Bence és Takács Krisztián gyakorlatilag öt perc alatt volt részese két diadalnak, hiszen a 4x50 férfi vegyes váltó, majd a mixed 4x50-es gyorsváltó közvetlenül egymás után következett, s az első után ők maradtak a parton, hogy aztán Gyurinovics Fannival és Jakabos Zsuzsannával is nyerjenek egy aranyat. Utóbbiak pedig Kovács Rékával és Márka Adrienn-nel a nap végén nem pusztán nyertek, de megjavították a női 4x100 gyors országos rekordját.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ OB, SZÁZHALOMBATTA
A 3. NAP BAJNOKAI
FÉRFIAK

100 m gyors: Kozma Dominik (BVSC-Zugló) 47.69
1500 m gyors: Kalmár Ákos (Baja) 14:49.91
50 m mell: Szilágyi Csaba (Hódmezővásárhelyi Senior UVC) 27.04
200 m pillangó: Milák Kristóf (Érd) 1:52.02
4x50 m vegyes váltó: Győri Úszó SE 1:36.55
(Szentes Bence, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim)

NŐK
400 m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:03.62
100 m vegyes: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 1:00.00
50 m hát: Joó Sára (Érd) 28.10
4x100 m gyorsváltó: Győri Úszó SE 3:42.54 – új országos csúcs
(Gyurinovics Fanni, Kovács Réka, Márka Adrienn, Jakabos Zsuzsanna)

MIXED
4x50 m gyorsváltó: Győri Úszó SE 1:34.62
(Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna)

NYILATKOZATOK

Kozma Dominik:
„Most az ötven-százat nyomom egyelőre, a kétszázat még nem érzem, mondjuk ezzel a testtel ez a százas aranyérem is csoda. Viszont az időnek örülök, mert az ezzel a súlyfelesleggel, meg a másfél hét kihagyással, ami az ob előtt volt, teljesen rendben van. Sajnos amikor leállok, rögtön felugranak a kilók, nálam ez mindig ilyen – most majd nem fogok ekkora szünetet tartani karácsonykor, ez a tanulság. Illetve lemondtuk a világkupát, nem megyek, inkább edzek négy hetet, hogy az Eb-re összeálljon minden. A gyulladás már elmúlt az alkaromból hála Istennek, most a célba érésnél a hüvelykujjam ment ki, remeg eléggé, de nem kell ehhez orvos, bedobok két aszpirint, aztán holnap hajrá.”

Milák Kristóf:
„Rendben van ez az idő, bár ennél is jobbat akartam – van még mit javítani az úszáson. Nyilván más lenne, ha nem nézelődnék közben folyamatosan, ehhez viszont hozzászoktam kiskorom óta, tudjátok, hogy van, muszáj tájékozottnak lenni… A mai egyébként sokkal jobban esett, mint a száz pillangó, az nagyon nagy szenvedés volt, ez most jól ment. Az Eb-ről szombaton döntök: nyilván imádok versenyezni, jó kiállni a világ elé, de iszonyatosan fárasztó volt a nyár.”

Kenderesi Tamás:
„Kezd összeállni minden, teljesen rendben volt ez a mai úszás, szépen haladunk. Tény, az utolsó forduló már nem volt az igazi, arra most még erőm sem maradt rendesen. Decemberben azért más lesz.”

Kalmár Ákos:
„Örülök, hogy jobban bírtam most a végét, mint (Rasovszky) Kristóf, valamit sikerült visszaadni a világbajnokságért… Picit jobb időt szerettem volna, legalább öt másodperccel, de azért örülök, mert úgy ment, ahogy terveztem.”

Jakabos Zsuzsanna:
„Mivel a váltókra koncentrálok, továbbá én szinte egyáltalán nem úszom huszonötösben, mert folyamatosan nagypályán edzek, kifejezetten örülök a száz vegyesnek. Itt ha valami megbillen, összeomlik az egész, és mivel külön nem készültünk erre, tényleg jó, hogy így összejött – a kerek egy perc jól mutat, de azért egy 59.99-nek jobban örültem volna.”

Késely Ajna:
„Hú, ez most sokkal jobban fájt, mint a nyolcszáz – és kicsit jobban is tartottam az egésztől a verseny előtt. A négyszáz tényleg már olyan, hogy lassan végig kell sprintelni, ezért van az emberben egy kis plusz félsz – nagyon örülök, hogy ez most így sikerült. Holnap még keményebb lesz, négyszáz vegyes, kétszáz gyors, kétszáz pille, még rágondolni is sok, viszont edzésnek tökéletes.”