Úszás: májusban Budapestre jön a sportág krémje – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.19. 09:37
Bajnokok Sorozata néven három versenyből álló szériát indít a Nemzetközi Úszószövetség, amelynek második állomása Budapesten lesz a Duna Arénában május 11-én és 12-én – közölte a Magyar Időkkel Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki Szántó Dáviddal, a szövetség nemzetközi sportigazgatójával járt Lausanne-ban, a FINA székhelyén Julio Maglione, a szervezet elnöke meghívására.

A Magyar Idők szerint az 50 méteres medencében rendezendő sorozatra 45 férfi és 37 női úszót hívtak meg, a költségek fedezése mellett.A Magyar Idők szerint az 50 méteres medencében rendezendő sorozatra 45 férfi és 37 női úszót hívtak meg, a költségek fedezése mellett.

A pénzdíj összesen 3.9 millió dollár, az első helyezettek 10 ezer, a győztes váltók 16 ezer dollárt kapnak, egy világcsúcs tarifája 20 ezer dollár.

Magyarországot a FINA meghívása alapján Hosszú Katinka, Cseh László és Milák Kristóf képviselheti.
A sorozat első állomása a kínai Hangcsou (április 27., 28.), a harmadik Indianapolis (május 31., június 1.) lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik