Úszás: majdnem olyan, mint egy igazi verseny – fotók

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 19:55
„Vegyes” futamok, nevetgélő úszók, és stopperrel a kezükben fel-alá járkáló edzők: a Duna Arénában megtartott felmérő majdnem olyan volt, mint egy hazai verseny.
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

 

Majdnem.

Mármint majdnem minden olyan, mint, egy normális versenyen – igaz, manapság szinte semmi sem olyan, mint volt akár csak négy-öt hónappal ezelőtt.

Az úszók felmérője sem olyan, mint máskor, és már csak azért is igaz a megállapítás, mert ilyenféle viadal nem is volt korábban. Ezt a kényszer szülte, a koronavírus-járvány, úszóink és edzőink pedig kénytelenek voltak alkalmazkodni a helyzethez, így aztán kitalálták ezt a négyhetenként sorra kerülő „versenyt”, amelyből pénteken már a harmadik felvonás első napját tartották a Duna Arénában.

HOL A GYŰRŰ:
A pénteki nap egyik „legtündéribb” futama az egyik ötven méteres táv volt, ahol mindössze három induló akadt, viszont többen csak kettőre figyeltek közülük: egymás mellett úszott ugyanis az ifjú jegyespár, Kapás Boglárka és Telegdy Ádám – előbbi gyorson, utóbbi háton. Persze, Ádám volt a gyorsabb, de mindketten mosolyogva szálltak ki a medencéből. Hogy a vízben nem viselte, természetes, ám később sem láttuk a világbajnok menyasszony ujján a jegygyűrűt.
„Éppen szűkítésen van… – árulta el Kapás Boglárka. – Nem volt Ádámnak könnyű dolga: mint kiderült, mindössze két kisebb méret van annál, mint amilyen gyűrű az én ujjamra jó.”

Az uszodában a medence mellett kora reggeltől sürögtek-forogtak az edzők, hogy mindegyiknek stopper volt a kezében, nem tűnt különösebben különlegesnek, mégis az volt, hiszen mindenki maga mérte a tanítványa idejét, nem volt központi időmérés, de még csak indítóbíró sem.

Illetve utóbbi mégis, mégpedig Selmeci Attila edző személyében, aki az egyes számok előtt rendre eligazította csoportja tagjait, vagyis Milák Kristófot, Márton Richárdot és Biczó Bencét (utóbbi olyan szép szakállat növesztett, hogy fizimiskája már-már Tom Hankset idézi a Számkivetett című filmből), aztán sietett a rajtkövekhez, hogy a sípjával „ellője” az adott futamot – ezek közül egyébként egy sem volt a megszokott: úszott itt együtt fiú és lány, tempózott egymás mellett gyors- és hátúszó, egyébként tényleg majdnem minden olyan volt, mint egy normális úszóversenyen.

Milák Kristóf például szinte ugyanannyira megközelíthetetlennek tűnt, mint máskor, no persze, e tekintetben is akadtak kivételek.

– Na, csak nem személyesen maga Milák Kristóf?
– Ki más lenne?
– Helló, öreg!
– Néztél te már tükörbe?

Hosszú Katinkának a szeme sem rebbent Milák pimaszságát hallván, mi több, a két világbajnok a kezdés előtt még összedugta a fejét egy rövidebb diskurzusra is – kétsége ne legyen senkinek, sok mindenről volt szó, de az úszásról a legkevésbé… Mert ez ugyan egy versenyféle volt, s mégsem az: inkább hasonlított edzésre, ahol keveredett egymással több egyesület még több úszója, így aztán Milák és Hosszú sem izgulta agyon a felmérőt, ahogyan persze a társak se. Sőt!

Milák Kristóf és Hosszú Katinka úszás előtti diskurzusa (Fotó: Török Attila)
Milák Kristóf és Hosszú Katinka úszás előtti diskurzusa (Fotó: Török Attila)
MINT AZ ÉHEZŐK EGY KARÉJ KENYÉRRE
Sós Csaba szövetségi kapitány:–Ha az éhezők közé bedobnak egy karéj kenyeret, ugranak rá, mert éhesek, és nem kérdezik meg, miért nem bélszínt kaptak. Így vagyunk mi ezzel a felmérővel is: készültek rá a versenyzők, a monoton edzésnapok közepette legalább történik valami.

„De jó lesz ez a négyszáz méter… Próbálom én, de azért sehogy sem tudom olyan nagyon komolyan venni”– ezt már maga Hosszú Katinka jegyezte meg a harmadik versenyszám előtt (majd ebben a „semmilyen” időszakban csak odadobott egy 4:42-t…), vele párhuzamosan Olasz Anna pecabotért „könyörgött”, ha esetleg valami nem sikerülne a medencében. A nyílt vízen világbajnoki ezüstérmes szegedi lány persze csak viccelődött, komolyra csak akkor váltott, amikor kijelentette:„Háton egyáltalán nem tudok úszni. Pedig szeretek, csak éppen nem haladok. Nyílt vízen, vagy éppen strandon tök jó amúgy háton úszni, nézegetem mindig a felhőket és a repülőket – bár mostanság utóbbiakkal nem találkozom olyan sűrűn.”

Természetesen gond nélkül célba ért mindenféle segítség nélkül, és mire kipattant a medencéből, néhány pályával arrébb Nagy József már értekezett is egy gyorsat Hosszú Katinkával – a páros jó ideje dolgozik együtt, láthatóan összhangban és nagy egyetértésben. Vita a tekintetben sem akadt köztük, hogy az előző felmérővel ellentétben a háromszoros olimpiai bajnok ezen a mostanin nemhogy nem indul(t) el minden számban, egyenesen csak a négyszáz vegyesen állt rajtkőre. Ez tőle meglehetősen szokatlan, vagyis e tekintetben sem mondható ez a felmérő olyannak, mint egy verseny.

Csak majdnem olyannak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik