Kapás Boglárka (balról a negyedik) csapata, a London Roar nyerte meg az ISL harmadik állomását (Fotó: isl.global)

 

Az ISL honlapja szerint a szombaton és vasárnap 25 méteres medencében rendezett versenyen a háromszoros olimpiai bajnok magyar sztár csapata végig a harmadik helyen állt. A londoniak az LA Currenttel voltak nagy versenyben a győzelemért, melyet végül 27.5 pont előnnyel szereztek meg. A 402 pontos Iron hátránya 82.5 pont volt a brit főváros klubjával szemben.

A viadalon Hosszú Katinka három számban, 200 és 400 vegyesen, illetve 200 méter pillangón győzött, míg csapatának magyar tagjai közül Szabó Szebasztián 50, Milák Kristóf pedig 200 pillangón nyert.

A sorozat alapszakasza hat állomásból áll, mind a nyolc csapat három versenyen szerepel. Hosszúéknak, illetve a most megméretett három másik együttesnek ez volt az első fellépése. Most hétvégén ismét rajtuk a sor, méghozzá Budapesten, a Duna Arénában küzdenek meg egymással.

A döntőt december 20–21-én Las Vegasban rendezik.