Spitz, Milák, Kós, Hosszú – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 23:05

 

Nekünk, magyaroknak mindig is fontos Mark Spitz véleménye. A kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó sosem tagadta meg magyar gyökereit, szívesen látogat hazánkba, 2020-ban az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála dísz­vendége volt, mi több, ő adta át a 200 méteres pillangóúszásban világbajnok, később olimpiai bajnok Milák Kristófnak a legjobb férfi sportolónak járó trófeát.

Vágjunk is a közepébe! A vele készült interjúban (Címlapsztori) Spitz elmondja, miként vélekedik arról, ha a sportolók hosszabb szünetet iktatnak a karrierjükbe. Általánosságban képtelenség állást foglalni, Spitz is óvatos – az év nagy versenyén mutatott teljesítmény igazolja indokolt voltát vagy az ellenkezőjét. Ugyanakkor teljesen igaza van abban, a sportolók teljesítménykényszerben élnek, időnként ki kell húzni a dugót. Még a medencéből is, ahogyan Katie Ledecky, Caeleb Dressel tette – és a mi Milákunk. 


Magában most mindenki azt morzsolgatja, Milák hol tarthat a felkészülésben, elég lesz-e az idő Párizsig a címvédésre? Nem foglalok állást, azóta pláne nem, hogy Kozma Dominik a Magyar Nemzetben vele készült interjúban kijelentette, a furák írják a jövőt. Idézem a 4×100-as gyorsváltóval vb-bronzérmes Kozma Dominikot: Mi van, ha Kristóf a nagy könyvekben előírt felkészülésen változtatva is eléri a célját a párizsi olimpián? 

Spitz elismerően nyilatkozik a 200 méteres hátúszás világbajnoka, Kós Hubert edzőjéről, Bob Bowmanről, mondván, az Arizonai Egyetem csapatának amerikai trénere őszinte szívvel fel tud készíteni az olimpiára olyan sportolót is, aki honfitársai ellen ugrik a medencébe. Nos, éppen Michael Phelps korábbi edzője javasolta Kósnak a hosszabb hátszámot, lévén ebben az úszásnemben nagyobb az esélye, mint vegyesen. Ugyanakkor tudnék olyan szakembert említeni, aki nemigen „tette oda magát”, amikor Hosszú Katinkát készítette fel. Mert nekem bárki bármit mond, Dave Salo tényleg nem volt abban érdekelve, hogy Katinkát az amerikaiak ellen trenírozza… 

Apropó, Hosszú Katinka! Spitz nem zárja ki, hogy háromszoros olimpiai bajnokunk azok táborát erősíti, akik az anyaság vállalása után eredményesen térnek vissza. Más szóval, kihozza magából a maximumot. 

Akárcsak a többi párizsi úszónk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik