Rp. úszó Eb: Szabó címvédőként a harmadik idővel döntős 50 gyorson

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.12.06. 22:40
null
Szabó Szebasztián a férfi 50 méteres gyorsúszás középfutama után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A szerdai elődöntőkben szereplő magyarok közül csak Szabó Szebasztián jutott fináléba az Otopeniben zajló rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.


Az esti programban elsőként Szabó címvédőként ugrott medencébe 50 méter gyorson, a délelőtti előfutamban még tartalékolt (21.32 mp), ezúttal azonban, ahogyan már előre jelezte, kőkeményen odatette magát és 20.87 másodperces idővel a harmadik helyen került a csütörtöki fináléba. A győriek kiválósága két évvel ezelőtt Kazanyban századra ugyanezt az időt úszta az elődöntőben.

„Már tegnap is jól éreztem magam, de a legfontosabb az, hogy ne kövessek el semmi technikai hibát, mint Fukuokában, a formám miatt egyáltalán nem aggódom. A döntőre viszont nagyon jó mezőny jött össze és szerintem 20.60-on belül kell úszni a győzelemhez, lehet, hogy képes vagyok rá, lehet, hogy nem”– fogalmazott Szabó, akinek ha utóbbi sikerülne, akkor bőven megjavítaná Lobanovszkij Maxim 20.68-as országos rekordját.

Női 200 méter pillangón Jakabos Zsuzsanna a 12. idővel (2:10.47 p) várta az elődöntőt, amelyen végül majdnem két másodpercet tudott javulni, de 2:08.74-es idejével– egy kizárás után– éppen a kilencedik helyen zárva lemaradt a fináléról.

„Az a délelőtti úszás egyszerűen szörnyű volt, de most nagyon örülök annak, hogy itt sikerült ennyit javítani. Ugyan első számú tartalék vagyok a döntőben, és ilyenkor elvileg ugyanúgy kellene készülni, mintha rajthoz állnék, de azért ez sosem ugyanaz”– mondta Jakabos, aki a keddi nyitónapon negyedik volt 400 méter vegyesen. A 34 évével a női mezőny korelnökének számító úszó elárulta, szeptemberben kezdett csak el igazán edzeni, majd kiharcolta az indulási jogot, és nem szerette volna kihagyni az Európa-bajnokságot, hiszen mindig nagyszerű érzés a„magyarokkal lenni”. Jövő héten Győrben már nagymedencében rendeznek olimpiai kvalifikációs versenyt, ezzel kapcsolatban megjegyezte, az a legrosszabb,„ha az ember meg sem próbálja”, így várhatóan feláll majd a hazai viadalon is a rajtkőre a párizsi szintidő megszerzésének reményében.

Az elődöntős magyarok közül zárásképpen női 200 méter háton Molnár Dóra a hetedik (2:06.31 p), Szabó-Feltóthy Eszter a 11. idővel (2:07.02) várta az első futamot, ahol egymás mellett úsztak a 2-es és a 3-as pályán. A két magyar végül a futamában és összesítésben is egymás mögött végzett, de csak a két tartalékos pozíciót csípték el: Molnár 2:05.85 perces idővel a 9., Szabó-Feltóthy 2:06.58-cal a 10. lett.

„Szeretjük egymást nagyon, jó egymás mellett úszni, de azt nagyon nem, hogy az eredménysorban is pont egymást követjük, ráadásul pont nyolc ember alatt. Sajnos ez a létező legrosszabb, a szabályok szerint ugyanis nekünk is be kell melegítenünk, felöltözünk, aztán mindig az a vége, hogy közlik, nem úszunk és mehetünk haza”– nyilatkozta Szabó-Feltóthy, aki két éve Kazanyban negyedik volt ebben a számban.

„Én eléggé csalódott vagyok, nagyon szerettem volna döntőt úszni, de azért jó érzés volt Eszti mellett menni. Egymás ellen is egymást próbáltuk előrébb nyomni”– fűzte hozzá Molnár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik