Úszás: nemzetközi sportoldalak is beszámoltak a WA Budapestre költözéséről

Vágólapra másolva!
2023.08.09. 16:04
null
A tervezett új székház látványterve (Fotó: WA)
Mint ismert, a vizes sportágakat irányító World Aquatics, korábbi nevén a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a közelmúltban úgy döntött, a svájci Lausanne-ből Budapestre költözik. A váltásról több nemzetközi sportoldal is beszámolt.

A WA költözéséről az AP hírügynökség az írja: „A úszókat vezető világszervezet 8 évre újraválasztotta elnökét, és belegyezett a kormányzat által támogatott magyarországi költözésbe” című hosszú beszámolót pedig átvette az espn.com is némileg rövidítve a címén: „A WA újraválasztotta az elnököt, a székhelye Budapestre költözik”.

A hírügynökség jelentése kiemeli: a magyar kormány 15 évnyi ingyenességet és adókedvezményeket biztosít a költözés után a szervezetnek, s megemlítik, hogy 37 év után hagyja el Lausanne-t.

Az olimpiai játékok terén bennfentesnek számító insidethegames.biz oldal is ír a tervezett székhelyváltásról, megszólaltatva az újraválasztott elnököt, Huszain al-Muszallamot, aki arról beszélt, hogy „Magyarországon nagyon szeretik az úszást, és a vízi sportokat és nagyon nagy öröm, hogy együtt dolgozhatunk azon, hogy a jövőben közösen tudjuk segíteni a sportolóinkat a világ minden szegletében”.

A fukuokai kongresszusról beszámolt még a Bloomberg is, amely azt írja, a „magyar kormány a WA Budapestre csábításával próbálja növelni az ország elismertségét a nemzetközi sportvilágban”.

Az AIPS hivatalos honlapján terjedelmes cikkben foglalkozik a két hete bejelentett költözésről, egyben párhuzamot is von a tíz nap múlva kezdődő atlétikai világbajnoksággal, amelyet a World Athletics égisze alatt rendeznek Budapesten.

„Az atlétikai szövetség Budapestre költözik, mivel a magyar főváros lesz az otthona az idei atlétikai világbajnokságnak, amelyet a helyi magyar szervezőbizottság és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közösen rendeznek. Ez persze csak ideiglenes költözés a vb idejére, ugyanakkor egy másik WA, a vizes sportágakat irányító World Aquatics hosszú távra költözik Budapestre” – írja az aipsmedia.com.

A szervezet honlapja kiemeli, hogy a váltásról döntő fukuokai kongresszus résztvevői „impozáns terveket és fotókat láthattak a tervezett új székhelyről, amelynek pontos helye egyelőre még nem ismert, de nagyon valószínű, hogy a főváros 13. kerületében lesz”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik