Vizes vb: Az Eb jól sikerült, a világbajnokság más műfaj – Sós Csaba

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.07.20. 09:04
null
Sós Csaba úgy véli, nem lesz könnyű érmet szereznünk a vizes vb-n (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda)
A szövetségi kapitány a jó ideje zajló generációváltás és Milák Kristóf távolléte miatt maga is úgy véli, nem lesz könnyű érmet szereznünk a vasárnap rajtoló medencés viadalon Fukuokában.


– Tizenegy nappal a rajt előtt kelt útra a medencés úszócsapat. Miért éppen ennyivel?
– Sokan úgy vélik, az átálláshoz annyi nap kell, ahány órával járunk arrébb, ami talán igaz is a hétköznapi emberre, csakhogy mi sportolókról beszélünk, esetükben pedig egy világesemény kezdetére csúcsformát is kell időzíteni. Ha keleten rendezik az eseményt, tizenegy, ha nyugaton, tíz nappal a rajt előtt indulunk el – válaszolta Sós Csaba szövetségi kapitány.

– Tapasztalati úton szerezték meg ezt a tudást?
– Próbálkoztunk mi mindennel. Még Széchy Tamás kezdte el, a montreali olimpiára találta meg a megoldást.

– De hát éppen azt mondják sokan, hogy ott azért nem jöttek a magyar sikerek, mert elcsúsztak az átállással is.
– Maradjunk annyiban, hogy ott több hátráltató tényező állt fenn egyidejűleg. Például az, hogy akkortájt a magyar állam olyan légitársasággal állt szerződéses viszonyban, amely csak július harmadikán és tizenharmadikán repült Kanadába. Nekünk meg kilencedikén kellett volna mennünk.

– Azzal mi a baj, ha valaki hamarabb ott van az adott időzónában?
– A sok sem jó, mégpedig azért nem, mert meghatározott időpontig még keményen kell edzeni, ami nemigen fér össze az átállással. Majdnem fél évszázada figyeljük, mi a jó, és sok olyan sikeres eseményen vagyunk túl, amelyik azt mutatja, megfelelő a tudásunk e tekintetben.

– Miután így kiveséztük az akklimatizációs edzőtábor előnyeit és időpontját, még annyit áruljon el, hogy a helyszínen rendelkezésre álló két nap elég arra, hogy az úszók megismerjék az uszodát, a medencét, annak vizét?
– Bőven elég, ennyi idő alatt megtapasztalják, hogy például a rajtkő tapad-e, vagy éppen csúszik, megtalálja mindenki, a hátúszók kiváltképp, a viszonyítási pontokat – tovább nem sorolom azokat a fontos apróságokat, amelyek kellenek a jó szerepléshez.

– Ha már a jó szereplést említi: az úszók évek óta elkényeztetnek minket, ezúttal viszont az is előfordulhat, hogy érem nélkül maradunk a medencében.
– Tény és való, rezeg a léc. Sokszor beszéltünk már az évek óta zajló generációváltásról, ezt is figyelembe véve a tavalyi római Európa-bajnokság jól sikerült. Ha Fukuokában érmet szerzünk, mondhatjuk, hogy lépett előre a magyar úszósport – ha nem lesz dobogósunk, ezt nem jelenthetjük ki.

– A tokiói olimpia és a tavalyi budapesti világbajnokság után is többször elhangzott, hogy csak Milák Kristóf szerzett érmet, aki ezúttal hiányzik a csapatból.
– Azért én vitatkoznék ezzel a kijelentéssel, mert ha nincs Milák, akkor Kenderesi Tamás bronzérmes Tokióban. Azt elfogadom, hogy a kívülállónak ez szemet szúr, ám azt látni kell, hogy a korábbiakhoz képest jóval több döntősünk volt ezen a két nagy versenyen, emellett pedig fájóan sok volt a negyedik helyünk. Magam is kíváncsi vagyok, hogy Szabó Szebasztiánnak kijön-e a lépés, hogy Kovács Benedek az Eb után a vébén is képes-e jó teljesítményre. És azt se feledjük, hogy a római kontinensviadal ezüstje után és Milák Kristóf távollétében Márton Richárd kétszáz pillangón Európa legjobbjaként indul.

– Csakhogy erre az edzője, Virth Balázs az feleli, hogy az úszás nem matematika. Mit mond a kapitány?
– Ha úszósportunk egyik legeredményesebb edzője ezt mondja, akkor az így is van. Tény, hogy az úszás nem matek, Fukuokában meg az európaiakon kívül ott lesznek az amerikaiak, a kanadaiak, az ausztrálok, a japánok, a kínaiak – kétségtelen, hogy a vébé más műfaj.

– Kós Huberttől viszont talán nem véletlenül várhatunk sokat. Ő milyen állapotban van?
– Szoktam beszélni Hubival, de a vébé előtt már nem zavartam – gyanúsan nagy a csend, és ez jót jelent. Ha valami nem lenne kerek, arról tudnék, a csend mögött munka és alázat áll. Hubi a tavalyi Eb-n nagy rést ütött a falon azzal, hogy nyert kétszáz vegyesen, örömmel konstatálnám, ha ezúttal teljes erőből az ajtót is berúgná.

– Nemrég az úszás sportágfelelőseként azt a kérdést kaptam, várható-e nagy dobás valamelyik fiatalunktól Fukuokában. A válaszom az volt, hogy nem feltétlenül, de érdekelne, vajon a kapitány hogyan látja?
– Az én válaszomban nem szerepel a feltétlenül. De van olyan fiatal, akinek a szereplését érdeklődéssel várom. Ilyen Betlehem Dávid, aki ugyan régen úszott már nagy versenyen medencében, de amikor igen, kiváló erényeket csillogtatott. A másik Pádár Nikolett, aki nagy örömömre a július eleji belgrádi ifjúsági Eb-n vállalta a négyszáz gyorsot, és meg is nyerte. Fukuokában nem tud indulni ezen a távon, mert van nála két jobb magyar. Tudom, hogy mindenki érmekben gondolkodik, de én azért már Párizsra is tekintek. Persze Milák Kristóf hiányzik – melyik csapatból ne hiányozna? Ő a zászlóshajónk, ám azért a magyar úszósport nem egyszemélyes.

– Ha már Milák: mi lehet nélküle a reális célja a négyszer százas és kétszázas váltónak?
– A négyszer kétszázas váltó kapcsán eleve azt terveztük, hogy Kristóf nélkül kell bejutnia a döntőbe, ott távollétében éremszerzési esélyünk nincs, ám a pontszerző helyek valamelyikére odaérhetnek a srácok. A százas gyorsváltóban pedig kipróbáljuk Kós Hubertet – ez meg ezért tartogat izgalmakat. Egyébként Hubi már februárban jelezte, hogy mindkét gyorsváltó érdekli.

– Mi a helyzet a női négyszer kétszázas gyorsváltóval?

– Az a tervem, hogy az előfutamban a három fiatal „spíler”, vagyis Pádár Nikolett, Molnár Dóra és Ábrahám Lilla Minna kap lehetőséget Késely Ajna mellett, és aki délelőtt a leggyengébb időt ússza, annak a helyére a fináléban jön Kapás Boglárka. Szóval lesznek azért érdekes futamok – magyar szempontból is, és persze azért is, mert egy olimpia előtti világbajnokság mindig kiemelt jelentőségű.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik