Úszás: Szilágyi Liliána folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2021.11.04. 19:56
null
Szilágyi egy év kihagyás után döntött a folytatásról (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó csütörtökre ígérte, hogy saját Youtube-csatornáján bejelenti, folytatja-e vagy sem a pályafutását. Folytatja.

Érveket és ellenérveket sorolt az úszás mellett és ellen legújabb Youtube-videójában Szilágyi Liliána – beszélt a hajnali kelések nehézségeiről, az úszás szeretetéről, s még nagypapáját, a vízilabda legendáját, Gyarmati Dezsőt is megidézte, aki sok-sok évvel ezelőtt azt tanácsolta, ne ússzon versenyszerűen, mert el fog veszni idővel a szerelem.

Bár Szilágyi Liliána bevallotta, hogy nagyapjának igaza lett, egy év kihagyás után megszületett a döntése.

„Folytatom az úszást, de most már úgy, ahogyan én szeretném – jelentette be az ifjúsági olimpiai bajnok. – Akik velem vannak, akik támogatnak, azoknak köszönöm, és nem akarom, hogy érdekeljen, mit szól a külvilág, ha esetlegesen nem azt teljesítem, amit elvártok tőlem.”

Hogy hol és kivel folytatja Szilágyi, arról egyelőre nem beszélt.

A BEJELENTÉS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik