Rövid pályás úszó vk: Hosszú toronymagasan vezet, Gyurta 3.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 15:25
Hosszú Katinka tovább növelte pontelőnyét az élen az úszók rövid pályás világkupa-sorozatának összetett versenyében a szombat-vasárnapi moszkvai állomáson nyújtott teljesítményének köszönhetően. A férfiaknál Gyurta Dániel őrzi harmadik helyét.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hétfői hírlevelének összesítése szerint Hosszú a két nap alatt szerzett hét aranyérmének, s további dobogós helyezéseinek eredményeként 126 pontot gyűjtött az orosz fővárosban, s a vk-sorozat negyedik állomását követően az összetett egyéni versenyben 643 ponttal vezet, csaknem négyszáz ponttal megelőzve a holland Inge Dekkert.

A férfiak összetett sorrendjében változatlanul a dél-afrikai Chad Le Clos az éllovas (282 pont), három versennyel a vége előtt pedig a Moszkvában 100 és 200 méter mellen egyformán győztes Gyurta Dániel tartja harmadik pozícióját.

A mezőny legközelebb Pekingben találkozik október 24–25-én, aztán Tokió következik (október 28–29.), a szériazáró viadalt pedig Szingapúrban rendezik november első két napján. Az összetett pontverseny győztese mindkét nemnél 100 ezer dollárral gazdagodik. Hosszú 2012-ben és 2013-ban is első lett, s most is a legjobb úton halad a végső siker felé.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ VK
A MOSZKVAI DOBOGÓSOK
NŐK

1. Hosszú Katinka 126 pont
2. Inge Dekker (holland) 66
3. Mireia Belmonte (spanyol) 51
FÉRFIAK
1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 90 pont
2. Tom Shields (amerikai) 57
3. Gyurta Dániel 57

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA NÉGY VERSENY UTÁN
NŐK

1. Hosszú Katinka 643 pont
2. Inge Dekker 252
3. Mireia Belmonte 180
FÉRFIAK
1. Chad Le Clos 282 pont
2. Tom Shields 225
3. Gyurta Dániel 200

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik