Rövid pályás úszó Eb: Hosszú igyekezett kilépni a valós időből

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 19:33
Hosszú Katinkának negyedóra alatt két számban is döntőt kellett úsznia a chartres-i rövid pályás Európa-bajnokságot, de „regenerációs” módszere bevált, mivel 200 vegyes után 200 pillangón sem talált legyőzőre. Íme, érmeseink nyilatkozatai:

HOSSZÚ KATINKA
200 m vegyes és 200 m pillangó, aranyérem
HOSSZÚ KATINKA
200 m vegyes és 200 m pillangó, aranyérem

„Mivel a világkupa-sorozat után elég keményen edzettem tíz napig, ez még nem volt annyira éles és jó úszás, mint amit várok magamtól, viszont az is kétségtelen, ilyen komoly versenyen még sohasem kellett negyedóra alatt két ennyire nehéz számot úsznom. Igyekeztem úgy nekiállni, hogy mindig az adott szám az utolsó, ezt már a világkupákon begyakoroltam. Aztán amikor kétszáz vegyesen beértem, akkor sóhajtottam egyet: na, még van a kétszáz pillangó is. A kettő között igyekeztem kilépni a valós időből, lelassulni teljesen, mélyeket lélegezni, teljesen megnyugtatni a szervezetemet. Nagyjából sikerült is, a tüdőm teljesen rendben volt, a pulzusom viszont még eléggé fent maradt, ennek ellenére sikerült nyernem a pillangón is.”

CSEH LÁSZLÓ
200 m vegyes, aranyérem


„Mivel nem készültem erre a versenyre, nem kis öröm, hogy sikerült ennyire jó időt úsznom. Ennek ellenére egyértelmű: a pillangó-hát még lehet sokkal dinamikusabb, azaz ott van még mit javulni. A francia srácot (Jérémy Stravius) figyeltem kicsit, ugyanakkor tisztában voltam vele, erősen tud kezdeni, de a táv második felében nekem kell jönnöm. Szóval, kezdésnek nagyon jó volt, elégedett vagyok, a következő napokon igyekszem még jobban jönni.”

BERNEK PÉTER
200 m hát, ezüstérem


„Úgy érzem, ma egész jól ment, és nem csak az országos csúcs miatt. Amire figyelni kellett – például, hogy ne aludjak bele a második ötven méterbe –, arra figyeltem, talán a harmadik ötven lehetett volna kicsit erősebb, de így is eléggé elfáradtam a végére. Az ezüstéremmel elégedett vagyok, Kaweckit képtelenség megverni rövid pályán, annyira brutálisak a fordulói.”

JAKABOS ZSUZSANNA
200 m vegyes, bronzérem


„Jó volt ez így, egyáltalán nem bánkódom a kétszáz pillangó miatt: az egyik számban nagyon komolyan oda kellett tennem magam, és mivel a kétszáz vegyes volt az, ezért abban is maximumot adtam, a pillére aztán már csak ennyi maradt bennem. Alapvetően nem volt semmi gáz, örülök, hogy így sikerült ez a nap.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik