Kiss László: Sok örömet szerez a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.30. 13:55
null
Hosszú Katinka jó formában várja az Eb-t (Fotó: Meggyesi Bálint)
Sok örömet fog szerezni az 59 versenyző alkotta magyar csapat a hazai szurkolóknak az augusztus 4-től 15-ig tartó Európa-bajnokságon az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László szerint.

„Becsületes és jó felkészülésen vagyunk túl. Szerencsére se sérülés, se betegség nem hátráltatott minket, így bátran kijelenthetem, hogy a Margitszigeten sok örömet szerezhetünk a kilátogató magyar közönségnek” – mondta pénteken a balatonfüredi sajtótájékoztatón a szakvezető, aki hozzátette, 1991 látja el a tisztét, de ilyen kemény munkában még nem volt része.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség és a kontinensviadal szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy „a problémák nagy részén túl vannak, most már csak előre tekintenek”, s reményei szerint a magyar versenyzők sikereitől lesz hangos az esemény.

„Most itt ugyan esik az eső, de bízunk benne, hogy ezzel »kieste magát«, mert nem lenne jó, ha megint olyan vizes Európa-bajnokság lenne, mint a 2006-os" – utalt arra Gyárfás, hogy négy éve is az időjárás okozta a legnagyobb gondot a budapesti Eb szervezőinek.

Hosszú Katinka, a 400 méteres vegyes úszás Amerikában tanuló bajai világbajnoka kijelentette, hogy nagyon jó formában várja a versenyt, s ennek megfelelően mindenképpen győzni szeretne. Az olimpiai ezüstérmes, vb- és sokszoros Eb-első Cseh László szintén bizakodó, s részben 24 éves korával indokolta, hogy egyéniben „csak” a két vegyesszámban áll rajthoz, de hozzátette, így legalább csak erre kell koncentrálnia, s jobb esélye lehet a nyerésre.

„Jó dolog újra úszni, még ha ez kicsit más is, mint amilyet a medencében, egymástól kötelekkel elválasztva megszoktam – jelentette ki a nyílt vízi úszásra váltó korábbi kiválóság, Risztov Éva. – Most már ebben is van tapasztalatom, eddig három versenyem volt, s megnyertem két Európa-kupa-futamot, de persze a balatoni Eb lesz az igazi erőpróba, amelyen le tudom szűrni, hol is tartok."

A pénteki sajtótájékoztatón Sándor György, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója mutatta be az Eb tiszteletére kiadott 5000 forintos névértékű ezüst emlékérmét, ezekből át is adott néhány darabot a jelen lévő versenyzőknek és sportvezetőknek. A Miss Universe modelljei pedig azt a Náray Tamás által tervezett ruhakollekciót mutatták be, amelyben az érmeket fogják majd átadni a kontinensviadalon.

Az eseményen vette át Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó a UNICEF-től, az ENSZ Gyermekalapjától a megbízólevelét, amelynek értelmében mostantól négy évig ő Magyarország sportnagykövete.

Az úszó Eb valamennyi versenyét egyenesben közvetíti a Magyar Televízió, a tizenkét nap alatt összesen 107 óra terjedelemben. Az MTV pénteki közleménye szerint szerdától átlagosan napi kilenc óra élő adást láthatnak az m1, az m2 és a telesport.hu nézői. Összesen harminc televízió és rádió küld sportriportert a budapesti kontinensviadalra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik